Az 500-as sorozatú alaplapok felé tereli az új Ryzen iránt vágyakozókat az ASUS?

Az AMD ugyan megoldja a 400-as vezérlőhidakkal való kompatibilitást, de a szükséges BIOS kiadása végeredményben az alaplapgyártókon múlik.

Az AMD az előző héten leplezte le az új generációs Ryzen processzorcsaládot, amely már a Zen 3-as magokat használja. Ezeket a fejlesztéseket a vállalat az 500-as sorozatú alaplapokhoz szánja, de a vállalat közkívánatra elkészíti a szükséges AGESA-t a B450-es és X470-es vezérlőhidakhoz is, amit még májusban jelentettek be.

A cég már akkor figyelmeztetett, hogy sok múlik majd az alaplapgyártókon, elvégre nekik kell kitalálni, hogy miképp fogják beépíteni a kiadott AGESA-t. Emiatt a támogatás jellege béta szintű lehet, vagy ahogy most néz ki, bizonyos gyártók szintjén semmilyen nem lesz, ugyanis az ASUS terméktámogatási részlege új alaplap vásárlását javasolta egy friss BIOS iránt érdeklődő, Crosshair VII Hero tulajdonosnak. Utóbbi termékhez ugyanis nem terveznek friss, speciális AGESA-t támogató BIOS-t, enélkül pedig a Zen 3-as processzorok támogatása sem megoldható.

Azt egyelőre nem tudni, hogy más alaplapgyártó hogyan áll a kérdéshez. Az AMD a szükséges AGESA-t már fejleszti a partnereivel, és az erre épülő BIOS-ok várhatóan a következő év januárjában lesznek elérhetők. Úgy tűnik azonban, hogy a végső szó nem az AMD-é, hanem az alaplapgyártóké lesz, tehát alapvetően mindenki eldöntheti, hogy tervez-e új BIOS-t kiadni, vagy sem. Egyelőre az ASUS a Crosshair VII Hero esetében ezt nem tervezi, de az sem kizárt, hogy még változik az álláspontjuk, hacsak nem valamilyen technikai probléma van, ami ellehetetleníti a Zen 3 maggal dolgozó Ryzenek támogatását.

Kiegészítés: Időközben a Planet 3DNow! számára nyilatkozott az ASUS németországi kirendeltsége, és a friss adatok szerint a vállalat támogatni fogja az új generációs Ryzeneket az X470-es alaplapjain.

  • Kapcsolódó cégek:
  • ASUS

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés