Hirdetés

A harmadik negyedévben tovább domináltak az AMD APU-k

A Mercury Research közzétette az AMD harmadik negyedévi eladási eredményeit, amelyekben néhány tendencia szépen kirajzolódik. Ezek közül az egyik legérdekesebb, hogy az általuk értékesített központi egységek majd 75%-a APU, azaz olyan processzor, amely integrált GPU-t is tartalmaz. Egy ideje már egyértelmű, hogy a kisebbik processzorgyártó komoly érdeklődést mutat a heterogén megoldások iránt, és a jelek szerint igen szépen teljesítenek ebben a szegmensben.


(forrás: 3DCenter.org)

A grafikonon jól látszik, hogy a Bobcat (Zacate) széria, azaz a Brazos platform az eladások 39%-át tették ki a júliustól szeptemberig tartó időszakban, ami nem is olyan meglepő, hiszen rengeteg netbookban, nettopban, egyszerűbb egybegépekben és notebookokban kapott helyet, teljesítménye és költséghatékonysága miatt tökéletesen megfelelnek a legtöbb átlagfelhasználó számára. A sort a nagyobb teljesítményre vágyóknak készült Trinity APU-k folytatják 26,1%-os részesedéssel, amely természetesen az asztali és mobil frontot is magában foglalja. Ez a sorozat is az életképes kompromisszumnak köszönheti sikerét, ugyanis lényegében ez volt az első olyan processzor, amelynek integrált grafikus alegysége belépőszintű, alkalmi játékgépekben is megállta a helyét, teljesítménye az alapszintű dedikált videokártyákkal összemérhető. A Llano APU-k is elérhetők még a piacon, ezekből 7,4% csorgott össze.


(forrás: 3DCenter.org)

Ehhez képest a „klasszikus” processzoros, tehát integrált GPU-mentes szekció elég gyengén muzsikált. A K10/K10.5-ös architektúrák 17,3%-ot, a Bulldozerek pedig mindössze 10,2%-ot tettek ki a teljes eladásokból, ami nem túl erős. Ezek alapján azt mondhatnánk, hogy az AMD által képviselt trend egyértelmű, és inkább az APU vonalon kíván sikereket elkönyvelni, a processzorok területén egy ideje már nem képesek befogni az Intelt. Persze ez nem azt jelenti, hogy teljesen lemondtak volna erről a szegmensről, hiszen érdekes lesz például, hogy az utolsó negyedévben hogyan teljesít a közelmúltban debütált Vishera, valamint jövőben érkező Steamroller is, amely már jelentősebb módosításokkal kíván elrugaszkodni a Bulldozer és Piledrive alapú elődöktől.


(forrás: 3DCenter.org) [+]

Érdemes még megemlíteni, hogy a szerverpiac sem elhanyagolható terület, ahol még mindig a szükség van erőteljes processzorokra, de egy másik grafikon szerint a harmadik negyedévben ez az irány mindössze 1,3%-ott tett ki az AMD eladásaiból. Azt azonban fontos rögzíteni, hogy értékesített példányszámokról, és nem haszonról beszélünk, utóbbit ábrázolva vélhetően valamelyest módosulnának az arányok. Szintén jó kiegyensúlyozottságot mutat, hogy az asztali és mobil platformok szinte fele-fele arányban osztozkodnak az eladásokban. Persze egy pillanatfelvételből nem érdemes messzemenő következtetéseket levonni, de az elmúlt negyedévek alapján nyugodtan beszélhetünk jól kirajzolódó trendről, mintsem véletlenszerűségről.

  • Kapcsolódó cégek:
  • AMD

Előzmények

Hirdetés