Acer blog: kapcsolódás a világhálóra Predator routerrel

A Predator Connect W6d egy kifejezetten játékosoknak szánt router, egyedi külsővel és számos szolgáltatással.

Az Acer nem az első márka, ami eszünkbe jut, ha hálózati termékek kerülnek szóba, pedig a cég már rendelkezik ilyen termékekkel, még Wi-Fi 6E kompatibilis mesh készlettel is, melyet a környezetbarát Vero szériában találhatunk meg. Mostani bejegyzésünk alanya azonban egy egészen más szegmenst képvisel: a játékosoknak gyártott, nagy teljesítményű kategóriába érkezett. A neve Predator Connect W6d, és ez egy kétsávos, AX6000-es router, egyedi, szemrevaló burkolattal.


[+]

A készüléknek már a külseje is utal arra, hogy nem egy átlagos hálózati eszközről van szó, a megszokottnál ugyanis egyrészt nagyobb, másrészt jóval feltűnőbb is, köszönhetően annak a belső világításnak, mely a hűtőrácsokon keresztül szűrődik ki diszkrétnek egyáltalán nem nevezhető módon (akit ez zavar, az leveheti a fényerőt, sőt, ezt automatizálhatja is az éjszakai üzemmód beállításával). A fény bizonyos szögből a Predator logót formázza, színe és fényerejének változása pedig a router különböző üzemállapotáról, státuszáról informál bennünket.


[+]

A készüléken négy darab kihajtható és forgatható antenna található, ezekkel kapcsolatos érdekesség, hogy a firmware lehetőséget kínál pozíciójuk optimalizálására. A funkciót aktiválva az antennák mellett található apró LED-ek fénye mutatja, hogy a csatlakozó kliensek rádiójelei mikor a legerősebbek.


[+]

Csatlakozók területén a Predator Connect W6d nem áll rosszul: egy 2.5GbE WAN portot és négy gigabites LAN portot kínál a vezetékes kapcsolathoz. Az utóbbiak közül az egyik „Gamer” feliratot visel, az ehhez csatlakozó eszközt pedig a beépített QoS motor automatikusan nagyobb prioritással kezeli. Ez az Intel Killer motorral kompatibilis Hybrid QoS egyébként intelligens módon próbálja meg rangsorolni a kommunikációt, a játékokhoz tartozó csomagokat például előre, a sima levelezést hátulra helyezi. A beosztásba akár mi is beleszólhatunk, grafikus felületen lehet a klienseket az egérrel alacsonyabb és magasabb prioritású csoportok között mozgatni. A gép oldalán van még egy USB 3.1 Gen1 Type-A port is, mellyel külső adattárolót oszthatunk meg a hálózaton.


[+]

A router üzembe helyezése egyszerű, hiszen az internetkapcsolat és a hálózati áramforrás csatlakoztatása után csak meg kell várnunk a bootfolyamat végét (ezt az említett világítás is jelzi nekünk), majd csatlakozni a Connect W6d WLAN hálózatához, és belépni a kezelőfelületre. Ezt megtehetjük a böngészőben, de az Acer Predator Connect néven mobiltelefonos alkalmazást is kínál. Ez utóbbiban mondjuk csak az alapvető szolgáltatásokat érhetjük el, az első beállítást ezért érdemesebb böngészőben elvégezni. Itt a lépések egyike a kötelező jelszóváltoztatás, aminél a felület még arra is felhívja a figyelmet, hogy milyen tulajdonságokkal rendelkezik egy kellően erős jelszó.


[+]

Biztonsági szempontból tehát elég jónak mondható az Acer ajánlata, már csak azért is, mert a TrendMicrótól származó Network Security Engine segítségével folyamatosan igyekszik kiszűrni a neten keresztül érkező rosszindulatú programokat, weboldalakat, megakadályozni a támadásokat. Érdekessége a rendszernek, hogy az okosotthonos eszközöket külön is védi: ha úgy látja, hogy egy veszélyeztetett IoT kliens csatlakozik a hálózathoz, akkor megakadályozza ennek elérését az internet felől. Ha szükséges, akkor egyébként külön WLAN hálózatot is létrehozhatunk számukra, mely teljesen elzártan üzemel majd „normál” és „vendég” hálózatunktól.


[+]

Ami a szolgáltatásokat illeti, ezekkel sem bánik szűkmarkúan az Acer, a Predator Connect W6d tényleg nagyon sokat tud, az erős hardvernek – négymagos, 2 GHz-es MediaTek processzor, 1 GB DDR4 RAM, 4 GB ROM – köszönhetően pedig nem is lassul be tőlük. A biztonsági megoldásokról már ejtettünk szót, de a LAN/WLAN működése is apró részletekbe menően finomhangolható. A WAN esetében többféle üzemmód közül választhatunk, a router például működhet bridge-ként is, de arra is van lehetőség, hogy más Acer hálózati termékekkel összekapcsolva egy mesh hálózatot alakítsunk ki, megnövelve a lefedettséget.

A Wi-Fi esetében a rádiós hálózatok minden paramétere személyre szabható, az extrák között a már említett Hybrid QOS, „antennakalibráció” és TrendMicro Security Engine mellett pedig VPN szerver (OpenVPN és IPSec) is rendelkezésre áll. Az egyetlen, amivel a Predator Connect W6d nem büszkélkedhet, a szülői felügyelet, látható, hogy az Acer inkább a sebességet, biztonságot növelő szolgáltatásokra figyelt oda.


[+]

Ennek egyébként megvan az eredménye is, a router tényleg gyors, akkor sem jön zavarba, ha több számítógép, mobiltelefon és egy komplett okosotthonos rendszer csatlakozik hozzá. Az adatátviteli sebesség is rendben van, a router közelében gigabit feletti (1250-1300 Mbps) sávszélességet mértünk modern notebookok között, és 900 Mbps körüli sebességet vezetékes irányba. A hatótáv nem kiemelkedő, de elfogadható, egy átlagos lakásban könnyedén tudja biztosítani az internethozzáférést.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Acer

Előzmények