Acer blog: TravelMate P643 – lehet egy Windowszal több?

Az Acer üzleti noteszgép sorozatát közel sem jellemzi olyan pörgés, mint azokat a termékeket, amelyeket a végfelhasználóknak szánnak. Mondjuk ezt abszolút jó értelemben, hiszen a nagy gyártók komoly PC-i jellemzően csak kisebb-nagyobb ráncfelvarráson esnek át teljes életciklusuk alatt, és a TravelMate-tel ugyanezt az utat járja az Acer. Kár is lenne változtatni azon, ami működik és bevált, üzleti gépek esetén és a cégek beszerzéseinél pedig teljesen más igények érvényesülnek, mintha otthonra vennénk gépet. A P6 sorozat még nincs egy éve, hogy berobbant a köztudatba, de a frissítés, azaz a 2013-as modellek érkezése csak későbbre tehető, illetve még akár az is elképzelhető, hogy a Haswell érkezéséig nem lesz változás a felhozatalban. A szóban forgó széria tehát még egy ideig velünk lesz, amiből a nagyágyút (15,6") és legkisebb (13,3") modellt már volt időnk próbálgatni, de a középső versenyző, a tartósteszten is szereplő 14"-es TravelMate 8473 közvetlen utódját, a P643-ast még nem láttuk, egészen mostanáig.


[+]

A közkedvelt robusztus forma, a magnézium-alumínium ház, a szálcsiszolt fedél most is fellelhetők a gépen, gyakorlatilag változatlan dizájnnal. Ugyanez igaz a beviteli részlegre, amin szintén nem változtattak, és a matt kijelzőre, ami továbbra is 1366x768 pixelt mutat. Kicsit úgy tűnhet megállt az idő a TravelMate felett pláne, hogy a P643 14"-es mérete ellenére is verdesi a könnyűnek nem mondható 2,4 kg-ot, de a tartósságnak és a merev felépítésnek ára van továbbra is. Az előddel ellentétben viszont Ivy Bridge processzor dolgozik (Core i5-3210M) benne, grafikus vezérlőnek pedig (ha dedikált VGA-val kérjük) a korábbinál jóval modernebb NVIDIA GeForce GT 640M-et kapjuk.


[+]

Alapkiszerelésben a memória 4 GB, de bővíthető, egy SO-DIMM foglalt ugyanis üresen tátong. A tároló terén sajnos nincs változás, SSD opció csak akkor van, ha a gyári, fizikai behatások ellen DASP-pal védett 750 GB-os (5400 rpm) HDD-t lecseréljük, vagy az optikai meghajtó helyett kérünk SSD-t a HDD mellé, ez utóbbi ugyanis egyszerűen kivehető. Érdekes, a de P643-ról lemaradt az eSATA port, holott az a két másik testvérén megtalálható. Szerencsére ezenkívül csak a Smart Card hiányt tudjuk említeni, így nincs hiány USB 3.0-ból, HDMI-ből és ExpressCard foglalatból, de a gép alján egyébként is fellelhető a port replikátor csatlakozója, illetve az egyik fedél alatt mini PCI Express csatolósor is látható. A tápellátásért egy 66 Wh-s lítiumion akkumulátor felel, de ez is cserélhető nagyobbra, ám a rendkívül kíméletes használat mellett ígért 8 órához ez is elég lesz.


[+]

De nem azért vettük elő a gépet megint, hogy a technikai paramétereket vagy a dizájn ecseteljük, hiszen ezt a TravelMate sorozatot már kívülről és belülről egyaránt ismerjük! Sokkal érdekesebb a Dual Load szolgáltatás, ami nevében elsőre egy picit sántít, de mégis egy olyan szolgáltatást takar, ami sokak számára hasznos lehet: a gépen gyárilag megtalálható a Windows 7 és a Windows 8 Pro, és mi választhatjuk ki a számunkra megfelelőt. Sajnos a két rendszer nem futhat egymás mellett párhuzamosan, hanem az első indításkor dönthetjük el, hogy melyiket akarjuk használni, és annak telepítése fog automatikusan végbemenni. Mindez nem jelenti azt, hogy ezzel választásunkat véglegesítettük volna, azaz később váltani is lehet. Ehhez viszont előbb a gyári állapotba kell visszaállítani a gépet, utána a másik rendszert is választhatjuk.

Miért is jó ez a szolgáltatás? A Windows 8 kapcsán több panasz is érkezett a gyártókhoz a vállalati szoftverekkel való inkompatibilitás miatt, amire sokszor csak a Windows 7 telepítése lehetett volna megoldás. Ez Windows 8 Pro esetén legálisan kivitelezhető, de sok esetben (például a telepítő hiánya miatt) körülményes, az Acer viszont pont ezt akarja elkerülni, azaz a váltást egyszerűbbé tenni. A Dual Load pedig ennek maradéktalanul eleget tesz, hiszen mindkét operációs az adott gépre gyárilag felkészített változata ott figyel az erre szolgáló partíción, így a telepítés után nem kell a meghajtóprogramokkal és a gyári programok felkutatásával vesződni.


[+]

Egyelőre ez a szolgáltatás nem mindegyik windowsos TravelMate notebookon érhető el, de az átállás folyamatos, ezért vásárlás előtt érdemes figyelni, hogy milyen konstrukció található az adott notebookon.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Acer

Azóta történt

Előzmények