1 literes, Ryzen processzoros barebone géppel állt elő az ASRock

A Jupiter X300 a legtöbb ilyen eszközhöz hasonlóan kompakt kialakítással érkezik.

Az ASRock Jupiter X300 néven új, barebone számítógépet mutatott be, amely AMD Ryzen 4000G sorozatú processzorokkal lesz majd megvásárolható. Az 1 liter térfogatú, 178 x 178 x 34 mm kiterjedésű házba csomagolt gép a barebone PC-k kategóriáját erősíti, vagyis gyakorlatilag egy félgépet kapunk, alaplappal, processzorral, integrált grafikus vezérlővel, illetve külső tápegységgel, minden mást azonban magunknak kell majd beszerezni és beépíteni.


[+]

Memóriacsatolóból összesen kettő áll rendelkezésünkre, amelyekbe legfeljebb 64 GB-nyi DDR4-3200-as RAM-ot pakolhatunk, adattárolóból pedig szintén kettőt használhatunk: egy M.2-2280-as PCIe SSD-t és egy 2,5 hüvelykes, 6 Gbps-os SATA csatlakozós SSD-t vagy merevlemezt. Az alaplapon találhatunk még egy M.2 csatolót is, ez azonban kizárólag Key-E Wi-Fi modulok fogadására képes.


[+]

A ház elő- és hátlapján rengeteg csatlakozó sorakozik, köztük egy Realtek RTL8111GN kontroller által vezérelt Ethernet porttal, két USB 3.2 Gen1 Type-C, négy USB 3.2 Gen1 Type-A és két USB 2.0 kapuval, különálló audio ki- és bemenettel, illetve egy-egy DisplayPort, HDMI és D-Sub kimenettel. A fektetve és állítva is használható számítógép a VESA furatok segítségével falra vagy a monitor hátoldalára is felszerelhető, a vállalati felhasználók pedig választhatják a DASH LAN támogatással és TPM funkcióval ellátott modellt is.


[+]

A Jupiter X300 várható vételárával, illetve a piacra kerüléssel kapcsolatosan a gyártó nem osztott meg konkrét információkat.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés