Hirdetés

Itt vannak az új szupervékony Zenbookok

Az UX325 és UX425 nem dobta ki a Type-A USB portot, és az utóbbiból ryzenes verzió is lesz.

Két új Zenbook érkezését jelentette be az ASUS: az UX325 és 425 a „Classic” termékvonalba érkezik, nincs tehát ScreenPad, illetve dupla kijelző, van viszont szálcsiszolt alumínium és extravékony kivitel – annyira, hogy a cég állítása szerint ezek a világ legvékonyabb, normál (értsd: USB Type-A) csatlakozókkal felszerelt noteszgépei. Ezek tervezésekor egyébként három szempontra koncentráltak, és a hordozhatóság és üzemidő mellett a harmadik éppen az volt, hogy ne kizárólag Type-C maradjon az újdonságok oldalain. Ezt főleg az indokolja, hogy a gyártó egy kutatása szerint a potenciális vásárlók 76%-a számára döntő a Type-A megléte, míg a HDMI-t a megkérdezettek 69%-a tartotta elengedhetetlennek. Ettől függetlenül persze van Type-C is, mégpedig Thunderbolt 3 kompatibilitással. Kártyaolvasó is rendelkezésre áll (microSD formátummal), a 3,5 mm-es analóg hangcsatlakozó viszont hiányzik – használhatjuk helyette a Bluetooth kapcsolatot, vagy a mellékelt Type-C-jack átalakítót.


[+]

Ami a további újdonságokat illeti, az 13,3”-es UX325 13,9 mm vastag és 1,07 kg-os, míg a 14”-es UX425 13,9 mm-es és 1,13 kg-os lett. Mindkét esetben MIL-STD 810G tanúsítvánnyal rendelkező eszközökről beszélhetünk. A hosszú üzemidőt 67 Wh-s Li-Po akku biztosítja, amivel 18 órás videólejátszást ígér az ASUS, mellé pedig gyors töltést, ami 50 perc alatt 60%-ra hozza fel a notebookot. A töltőcsatlakozónál egyébként lemondtak végre az külön kialakításról, és már a Type-C porton át tölthető a gép, amely egyébként nemcsak USB-PD szabvány szerint, hanem végszükségben 5 voltos forrásról is ellátható energiával, úgyhogy az egyszerűbb powerbankok és mobiltelefonos töltők is segíthetnek a lemerülőben lévő Zenbook életre keltésében.


[+]

A hosszú üzemidőben egyébként szerephez jut az 1 wattot fogyasztó kijelző, mely 450 nites maximális fényerősséggel rendelkezik (az 1 watt fogyasztás persze 150 nitnél mérhető). A szupervékony keret felső részére Windows Hello kompatibilis webkamera került. A szélekig kinyúló billentyűzet mellett méretes tapipadot használhatunk az adatbevitelre, mely opcionálisan a NumberPad verzió is lehet.

Mindezek mögött 10. generációs Core i7-1065G7 processzor vagy – a 14”-es változat esetében – Ryzen 7 4700U kerülhet a noteszgépekbe. Kiegészítőként az inteles változatoknál 32 GB LPDDR4X-3200 memória és 2 TB x4-es NVMe meghajtó kérhető, az AMD-s modell esetében be kell érni 16 GB LPDDR4X-3733-mal és 1 TB x2-es SSD-vel.

Az inteles változatok specifikációi (a memória nem bővíthető)
Az inteles változatok specifikációi (a memória nem bővíthető) [+]

Az AMD-s kivitel specifikációi
Az AMD-s kivitel specifikációi [+]

Az elérhetőséget illetően augusztusra várható Magyarországon a boltokban az új széria, az árakról egyelőre nincsenek pontos információk.

  • Kapcsolódó cégek:
  • ASUS

Előzmények

Hirdetés