Az AMD vezetője nyitja majd idén a Computexet

A tavalyi újrakezdés sikere után idén még több kiállítóra és látogatóra számítanak az MI-t fókuszba helyező kiállításon.

A hosszú kihagyás után a vártnál nagyobb sikerrel indult újra a Computex, így az idei kiállítás megrendezésének sincs semmi akadálya: a megszokott helyszínen június 4. és 7. között körülbelül 1500 kiállító 4500 standdal várja majd a világ minden részéről érkező látogatókat. A megnyitó beszédet idén – ahogy 2019-ben is – az AMD vezetője, Dr. Lisa Su tartja majd. Ebben szó lesz a következő AMD termékekről és persze a mesterséges intelligencia is szóba kerül majd.

Az MI érintése nélkül persze ma már szinte nem is lehet egy, az IT-hez bármilyen formában kapcsolódó előadást megtartani, és a Computex tematikáját is nagyban befolyásolja majd ez a technológia. A kiállítás szokás szerint több fő tematika köré csoportosul majd, ezek közül az első az AI Computing, majd ezt követik az Advanced Connectivity, Future Mobility, Immersive Reality, Sustainability és Innovations hívószavak. A kapcsolódó előadások során – az AMD mellett – a Qualcomm, az Intel, az NXP, a Supermicro és a Delta vezetői, szakértői is ezekkel foglalkoznak majd.

Nem marad el idén sem a Computexhez kapcsolódó, startupokat megcélzó InnoVex sem, ahol egészen biztos, hogy szintén tarolni fognak az MI-t valamilyen módon felhasználó ötletek.

Előzmények

Hirdetés