Hirdetés

Az NVIDIA kitart az AMD mellett

Amikor egy héttel ezelőtt az AMD bejelentette, hogy felvásárolja a grafikus processzorokat és alaplapi chipkészleteket fejlesztő ATI Technologiest, még nem lehetett tudni, hogy az ügylet milyen hullámokat indít el az iparágban. Többek között bizonytalan volt, hogy az akvizíció milyen hatással lesz az ATI-val versengő NVIDIA és az AMD addig felhőtlen és mindkét fél számára gyümölcsöző kapcsolatára. A processzorgyártó akkor úgy nyilatkozott, hogy bár az immár házon belülre került ATI helyzeti előnyben lesz az új chipeket támogató termékek megjelentetésekor, a vállalat stratégiája nem változik: továbbra is számítanak külső partnerek támogatására, és – az Intellel ellentétben – továbbra sem kérnek licencdíjat az interfészek használatáért.

Lapunk kérdésére az NVIDIA szóvivője, Andrew Humber elmondta, hogy az ügylet nem befolyásolja lényegileg cége AMD-platformmal kapcsolatos stratégiáját. „Az AMD-nek szüksége van vezető brandjeink – a GeForce, az nForce, a Quadro és az SLI – támogatására. Tovább folytatjuk a fejlesztéseket az AMD platformra, és továbbra is együttműködünk a processzorgyártóval a felhasználók igényeinek kielégítésében” – fogalmazott. „Ugyanakkor az Intelhez fűződő kapcsolatunk meghittebb lesz, mint korábban, hiszen az Intel aligha számít majd az ATI segítségére” – tette hozzá Humber, aki bár pontos számadatokat nem árult el, annyit elmondott, hogy ma az NVIDIA által gyártott lapkakészletek java része AMD processzoros rendszerekbe kerül.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés