Az NVIDIA Tegra lapkájára épül a Zune HD?
A Microsofttal való partnerkapcsolat hatalmas nyereség lenne az NVIDIA számára. – írta: Abu85, 3 éve
Az NVIDIA Tegra névre keresztelt termékét egy évvel ezelőtt mutatta be, ám az idei Computexen kiderült, hogy a nagyobb gyártók nem nagyon érdeklődnek a lapka iránt. Ismerve a rendszer impozáns képességeit a visszafogott érdeklődés meglehetősen furcsa, ám most ez változhat, ugyanis maga a redmondi óriás tűnt fel a láthatáron.
Testvérlapunk már beszámolt a Microsoft ősszel érkező újgenerációs médialejátszójáról. A Zune HD néven megjelenő rendszer felépítéséről azonban kevés információ látott eddig napvilágot, de az NVIDIA Tegra rendszere tökéletes választás lehet. Bár az érintett vállalatok még nem erősítették meg a partnerkapcsolatot, azonban a Computex alkalmával többször is utaltak az együttműködésre.

A Tegra alkalmazása természetesen az Apple számára rémálom lehet, hiszen az NVIDIA SoC (System-on-Chip) rendszere az alacsony fogyasztás mellett, képes a flash animációk tökéletes futtatására, a HD videók lejátszására, továbbá támogatja a HDMI kimenetet is, így HDTV-n is megnézhetők a Zune HD-n tárolt filmek.

Jen-Hsun Huang az NVIDIA elnök-vezérigazgatója közleményben tudatta, hogy rendkívül pozitívnak látja a Tegra jövőjét. Elmondása szerint a rendszer kiemelt figyelmet kap a cégen belül, és az sem elképzelhetetlen, hogy pár év múlva a Tegra felel majd az NVIDIA bevételeinek több mint feléért.
A vállalat első embere a Computexen tanúsított „passzív” hozzáállás után végre beszélt egy kicsit a grafikus processzor üzletágról is. A zöldek nagy reményt fűznek az új Windows 7 és Mac OS X v10.6 operációs rendszerek heterogén módon programozott modelljéhez, ami lehetővé teszi, hogy a központi egység mellett, a grafikus kártyán található lapka is aktívan kivegye a részét a feladatokból. Jen-Hsun Huang szerint mostantól érdemesebb több pénzt fordítani a videokártyára, még akkor is, ha kevesebb pénz jut majd a processzorra. Természetesen az előbbi nyilatkozat némileg az NVIDIA érdekeit tartja szem előtt, azonban érdemes kicsit jobban belegondolni a történésekbe. A magas számítási teljesítményt követelő feladatokat manapság már érdemes a grafikus processzor segítségével futtatni. Konkrét példával élve már egy gyengébb GeForce, vagy Radeon kártya is gyorsabban transzkódolja a videókat, mint a ma kapható legerősebb központi egység. Nem véletlen, hogy az Intel is szorgosan fejleszti a saját videokártyáját, hiszen már most is óriási potenciál van a GPGPU piacban.
Azóta történt
A mobilitás jegyében telt a CES
Az Apple kikosarazta az Intel Moorestownt?
Energiatakarékos processzort fejleszt a Broadcom
Az AMD embereire fáj az NVIDIA foga
Brutálisan erős lesz a második generációs Tegra
Mától előrendelhető a Zune HD
CUDA-támogatást mindenkinek!
A felhasználók többsége otthonra vesz netbookot?
Előzmények
NVIDIA: bevált az átnevezős stratégia
GeForce GTX 275: többet árt, mint használ?
NVIDIA: az Intel Core i7 kidobott pénz a játékosok szempontjából
-
Vérfrissítés mindkét gyártónál
Az AMD és az NVIDIA tovább ráncigálja egymás bajszát. Leteszteltük a Radeon HD 4890-et és a GeForce GTX 275-öt.
-
Megateszt: a GeForce 9500 GT-től a Radeon HD 4870 X2-ig
A 2008-as év videokártyáit tálaljuk fel olvasóink számára.
-
HTPC chipsetek Intel processzorok alá, végre!
Hosszú idő után végre az Intel hívei is felépíthetik ideális HTPC-jüket. Az Intel G45 és a GeForce 9400 volt terítéken.
-
GT200, RV770 - felbolydul a VGA-piac
Részletesen bemutatjuk az AMD új grafikus chipjét és a rá épülő Radeon HD 4850 kártyát, illetve teszteljük az NVIDIA GeForce GTX 260-at és 280-at.

