CES 2022: a HyperX sajtóközleményben mutatta be újdonságait

A kalandos történelmű márka rengeteg perifériával köszönti az új évet.

Az előbb a Kingston, most pedig a HP fennhatósága alá tartozó HyperX rengeteg periféria bemutatóját időzítette az idei CES-re, bár ők csak virtuálisan tették tiszteletüket az expón, hiszen Las Vegasba utazás helyett egyszerűen csak egy sajtóközlemény formájában ismertették új termékeik tulajdonságait.


[+]

A vezeték nélküli kapcsolaton keresztül működő, mobiltartóval és 19 órás üzemidőt biztosító beépített akkumulátorral is rendelkező Clutch kontrollerről társoldalunkon már olvashattak az érdeklődők, a mostantól új színváltozatban, fehér-rózsaszínben is elérhető Cloud II fekete-piros változatáról pedig már tesztünk is született, de a rend kedvéért nem hagyhatjuk ki őket a felsorolásból, hiszen ezek is a CES-es felhozatal részét képezik.


[+]

A két termék a tervek szerint márciusban kerül majd piacra, 50, illetve 100 dolláros áron.


[+]

Teljesen új modellnek számít a Cloud Alpha Wireless és a Cloud Core, amelyekben közös, hogy mindkettő támogatja a DTS Headphone:X szabvány szerinti virtuális térhangzást, ám míg előbbi vezeték nélkül, addig utóbbi jack csatlakozóban végződő vezetékkel fogható működésre. A 295 grammos Cloud Core alumínium vázának végén elhelyezett, műbőrrel borított memóriahabos párnák mögé rejtett hangszórói 53 milliméteres átmérővel rendelkeznek, míg frekvenciatartományuk 15-25 000 Hz, ellenállásuk pedig 60 ohm.


[+]

A még ebben a hónapban 70 dolláros áron piacra kerülő headset lecsatlakoztatható, zajszűrős mikrofonnal is rendelkezik, csak úgy, mint az 50 milliméteres driverekkel operáló Cloud Alpha Wireless, ám fontos különbség, hogy a többek közt ezen egység némítására is szolgáló vezérlőegység utóbbinál a házon kapott helyet, míg a Cloud Core-on ezek a kezelőszervek a kábelre kerültek. A februárban 200 dollárért debütáló vezeték nélküli headset sajátossága, hogy a mikrofon némítását egy, a komponens végén elhelyezett fényforrás jelzi a felhasználó számára, a fejhallgató beépített akkumulátora pedig egészen hosszú, 300 órás üzemidőt képes biztosítani.


[+]

Az említett hangeszközök mellett két beviteli eszközről is lehullt a lepel. A Pulsefire Haste név olvasóinknak már ismerős lehet, hiszen a gyártó már rendelkezik ilyen nevű egérrel, februártól viszont elérhető lesz a 80 dolláros vezeték nélküli változat is. A PTFE talpakon sikló, IP55 védettségű házon ugyanúgy hat darab programozható gomb került elhelyezésre, mint USB-s párján, ahogy a 16 000 DPI érzékenységű PixArt PAW3335 érzékelő is maradt a régi. Csak dicsérni tudjuk a mérnökök munkáját, hiszen úgy sikerült mindössze egy grammal növelni az eredetileg 61 grammos egér tömegét, hogy egy 2,4 GHz-es vevőegység, illetve egy 100 órás üzemidőre képes beépített akkumulátor is került a burkolat alá, ha pedig mégis lemerülésig nyúznánk a telepet, az egeret tovább használhatjuk a mellékelt USB Type-C–Type-A HyperFlex kábellel.


[+]

A sajtóközlemény utolsó eleme a szintén februártól megvásárolható, 100 dolláros Alloy Origins 65 billentyűzet, amely a nevéből is sejthető módon 65%-os formátummal rendelkezik, ami az alapvető billentyűk mellett a kurzormozgatók, a Page Up és Page Down páros, valamint a Del és Home gombok meglétét jelenti.


[+]

A 3 profil tárolására képes beépített memóriával, RGB háttérvilágítással és double shot PBT kupakokkal ellátott, vezetékes klaviatúra a HyperX saját mechanikus kapcsolóival kerül gyártásba, a felhasználó pedig választhat, hogy a lineáris Red, vagy a taktilis Aqua switchekkel szerelt modellt vásárolja meg.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés