Computex 2018: olcsóbb(!) hűtők és prototípusok a Noctuánál

Úgy tűnik, hogy nem csak a barna szín, de a csúcskategória sem kötelező már az osztrákoknál, ugyanis hamarosan kedvezőbb árú hűtőkkel is piacra lépnek.

A Noctua számára az idei Computex jórészt a különböző fejlesztések és prototípusok bemutatásáról szólt, a standon ugyanis ezekből láthattuk a legtöbbet. Kezdjük is az elején, egy olyan termékkel, amelynek tulajdonképpen még neve sincs, hiszen az sem végleges, hogy szimpla (U) vagy dupla (D) toronyhűtő formájában látjuk-e majd viszont. Minden attól függ, hogy tesztek alapján melyiket lesz majd érdemes gyártani. Annyit elárulunk, hogy egyelőre az U változatnak áll a zászló, könnyen lehet tehát, hogy ezt látjuk majd viszont az NH-U14S utódaként.


(forrás: PROHARDVER!) [+]

Ami a fejlesztési irányokat illeti, 30 százalékkal nagyobb felületet, hat helyett hét hővezető csövet, a PCI Express csatolóba helyezhető kártyáknak nagyobb teret engedő, illetve magasabb memóriamodulokkal is kompatibilis dizájnt kapunk az új bordával. A megjelenés időpontja, illetve az, hogy milyen ventilátorral szerelik, egyelőre ismeretlen, az utóbbi attól is függ, hogy sikerül-e 14 cm-es változatot készíteni a nemrég megjelent A12x25-ös ventilátorokból. Ez a cél egyelőre elég messze van, még csak modelleknél járnak, a különleges Sterrox műanyag használatáig el sem jutottak.


(forrás: PROHARDVER!) [+]

Az új „csúcsborda” létrehozása egyébként azért vált égetővé, mert ez év végén, jövő év elején piacra kerülhet az NH-U12 széria ötödik generációja, amelyen az NH-A12x25 ventilátorok dolgoznak majd, a borda pedig a jelenleg elérhetőhöz képest 37 százalékkal nagyobb felületet és hét hővezető csövet kínál. Ezekkel a módosításokkal azonban az új U12 eléri a jelenlegi 14 cm-es széria teljesítményét, muszáj tehát a nagyobb méretkategóriában is feljebb lépni. Sarkalatos kérdésként felmerülhet az ár, amivel kapcsolatban 100 eurós nagyságrendre számíthatunk.


(forrás: PROHARDVER!) [+]

Mivel a Noctuánál is tisztában vannak azzal, hogy ez sokakat elriaszthat, hamarosan készülhetünk a Redux hűtőcsalád megjelenésére, amely az NH-U12S-re épül, de egyszerűbb kivitelben, Redux ventilátorokkal jön, így ára 40 euró körül lesz majd. Csodák nincsenek, a tesztek szerint 2-3 fokkal gyengébb teljesítményt kapunk. Jó hír, hogy a rögzítésen nem változtatnak, ezzel a bordával is a SecuFirm2-t csomagolják.


(forrás: PROHARDVER!) [+]

Frissített bordákat várhatunk a C sorozatnál is, ahol a bordázatot most már direktben is összekötötték a hűtő talpával, így még jobb hőátvitelt kínálnak.


(forrás: PROHARDVER!) [+]

A barna színt valamiért megunó vásárlókat célozzák a fekete színű Chromax bordák, amelyek tulajdonképpen az NH-D15, NH-U12S és NH-L9i hármasból készültek, és csak pár tized fokkal teljesítenek rosszabbul azoknál.



(forrás: PROHARDVER!) [+]

A további érdekességek sora, csak kulcsszavakban: láthattunk egy nyolccsatornás hubot is, ami például az NA-FC1 vezérlővel párosítható. A másik új kiegészítő egy 24V/12V átalakító, ami lehetővé teszi a 12 voltos ventilátorok használatát 24 voltos (például 3D nyomtatók) környezetbe. A Noctua egyébként több népszerű ventilátorából is készített most 5 voltos változatot, és ezek sora folyamatosan bővül. Végezetül megnézhettünk még egy egyetlen NF-A12x25-re épülő, igen hatékony asztali ventilátort is, amely többféle trükköt bevetve használja ki maximálisan a légáramlás energiáját.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés