Csak egy új Xbox konzollal készül a Microsoft?

A friss híresztelések szerint a vállalat törölte a Lockhart kódnevű fejlesztést, amely egy gyengébb és olcsóbb verzió lett volna.

A Microsoft a hónap első felében leplezte le az új Xbox konzolt, de a Scarlett kódnéven futó projektről már az előző év végén is érkeztek pletykák. Sőt, utóbbi híresztelések között volt egy Lockhart kódnevű fejlesztés is, amely az akkori információk szerint a Scarlett kisebb testvére lett volna, vagyis gyengébb sebesség lehetett a célja, némileg kisebb árcédula mellett.

A The Verge információi szerint a Microsoft ezt a projektet pár hete törölte, vagyis az új Xbox generáció csak a Scarlett kódnevű gépből áll majd. Az említett média úgy tudja, hogy a Project xCloudra irányuló figyelem, illetve bizonyos fejlesztői aggályok ásták meg a kisebbik Xbox sírját gyakorlatilag még a megszületése előtt.

Egyelőre tehát úgy néz ki, hogy a Microsoft a Scarlett kódnevű Xboxra koncentrál, amit kiegészít majd a Project xCloud, de utóbbihoz bármikor jöhet egy igazán szimpla streaming eszköz, noha az okostelefonok képességeit figyelembe véve ma már ez sem annyira kritikus.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés