Hirdetés

Dedikált hangprocesszorban látja a jövőt az Intel

Az Intel portájáról számos érdekes információ szivárgott ki a napokban, melyek a következő évben érkező Broadwell fejlesztéssel kapcsolatosak, de nem minden szempontból tekinthetők újdonságnak. A vállalat jelenleg a legtöbb hardver esetében a hangok feldolgozását a processzormagokon oldja meg. Ez nem egyedi dolog, sokan tesznek így, de a cég korábban már kidolgozta a Smart Sound technológiát, mely számos korábbi Atom processzorban elérhető volt, gondolva itt főleg a Z sorozatú megoldásokra. A Smart Sound gyakorlatilag egy 24 bites DSP, ami leveszi a processzorról terhet, így a hangfeldolgozáshoz kevesebb energia szükséges. Az Androidot használó Intel platformra épülő termékek ennek a rendszernek az előnyeit kihasználták, míg a windowsos termékekből ez a hardver hiányzott.

A Microsoft új operációs rendszere, vagyis a Windows 8 és 8.1 azonban lehetővé teszi a hangok feldolgozásának kihelyezését egy erre a feladatra dedikált hangprocesszorra, ami természetesen csökkentheti a fogyasztást. A Smart Sound ezen a ponton már beépült az újabb Bay Trail platformba, de csak opcionális formában, tehát a gyártó dönthet arról, hogy bekapcsolja vagy sem. Ezt azért fontos kiemelni, mert ami Androidon jól működik, az nem biztos, hogy Windowson is jól fog, így az utóbbi operációs rendszerekre épülő Bay Trail tabletekben sok esetben ki van kapcsolva a Smart Sound technológia. Az inaktiválás mellett az szólhat, hogy maga a rendszer többéves alapokra épül, és a dedikált hardverrel nyert fogyasztáselőny nem akkora, hogy megérje beáldozni a minőséget.


(forrás: VR-Zone) [+]

A Smart Sound technológia ugyanakkor jó ötlet csak eljött az ideje a ráncfelvarrásnak. A VR-Zone által megszerzett anyagok alapján az Intel felújítja a Smart Sound technológiát, ami ráadásul beépül a Broadwell termékek vezérlőhídjába. Az irány logikus, hiszen az aktuálisan elterjedt HDA (High Definition Audio) a processzorból él, vagyis többet fogyaszt a kelleténél, emellett más folyamatoktól veszi el az erőforrásokat, illetve a Microsoft szoftveres rétegei is elég sok többletterhelést jelentenek.


(forrás: VR-Zone) [+]

A dedikált hangprocesszor az előbbi gondokra teljes megoldást jelent. Itt főleg a fogyasztástöbblet az, amire elsődlegesen érdemes reagálni, de ha már amúgy is fejleszteni kell, akkor nem árt modernizálni a rendszert a hangminőség szempontjából. Erre az utófeldolgozás lehet a megoldás, és ezzel kapcsolatban az Intel a DTS és a Waves partnere lesz.


(forrás: VR-Zone) [+]

A hangzásvilág javítása szempontjából már sokakban felmerült, hogy ez egy válasz lesz az AMD TrueAudio technológiájára, de valójában nem teljesen ugyanarról van szó. Bár mindkettő dedikált hangprocesszor, de az AMD a saját rendszerét a játékosoknak tervezte, így technikailag többet tud amellett, hogy gyorsabb hardver dolgozik mögötte. Az Intel a mobilitást helyezte előtérbe, amihez nem szükséges izmos hardver. Sőt, utóbbi a fogyasztás miatt káros is lehet, illetve a Smart Sound implementációjának lapkán elfoglalt kiterjedése jóval kisebb lehet az AMD TrueAudio megoldásához viszonyítva. Két eltérő koncepcióról van tehát szó, így ezeket nem is éri meg összevetni. Tulajdonképpen ezt már az Intel is eldönti a tesztelők helyett, mivel a felújított Smart Sound technológia csak a Broadwell ULT és ULX dizájnjával érhető el, vagyis a többet fogyasztó processzorokból konkrétan hiányozni fog.


(forrás: VR-Zone) [+]

Az új Smart Sound technológia lényeges képessége még a LPAL (low power always listening) funkció, ami a hangfelismerést próbálja majd új szintre emelni. Az aktuális modell a telefonoknál már egész jól működik, hiszen egy gombnyomás után már mondhatjuk is a terméknek a magunkét. Az Intel azonban a gombnyomást kivenné a képletből. A gép ebben a módban állandóan hallhatná, hogy a felhasználó mit beszél, úgy ahogy a Microsoft Xbox One esetében az új Kinect szenzor. Ennek a formulának a megvalósítása tipikusan nehéz, mert a felhasználó az aktuális modell mellett a gombnyomással jelzi, hogy akar valamit, de az új koncepció esetében valami más jelzés kell a gépnek, hogy értelmezze a parancsot.


(forrás: VR-Zone) [+]

A jelzés megadása nagyon fontos, mert nélküle a gép gyakorlatilag mindent értelmezne. Többek között a Microsoft bemutatóin sem véletlenül mondják ki az Xbox nevet a parancs kiadása előtt, ugyanis ez jelzi a gépnek, hogy cselekednie kell. Az Intel rendszerének technikai értelemben három részre osztott feldolgozás szükséges a parancs értelmezéséhez. Szükséges egy rövid ideig tartó csend, amihez a hardver kalibrálja magát. Ez a lépés elvben kihagyható, mert a gép képes elmenteni egy korábbi állapotot a közegben uralkodó csendről, vagyis a kalibráció már megtörtént. Ezután jön egy parancsszó, ami mindig ugyanaz és jelzi a gépnek, hogy készüljön az igazi parancs feldolgozására. Végül nyilván ki kell adni a parancsot.

Maga a rendszer érdekes, a Smart Sound technológiára pedig amúgy is ráfért már egy alapos felújítás. Ami sajnálatos, hogy az Intel csak pár platformdizájnra korlátozza az újdonságot.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Intel

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés