Hirdetés

A DirectX 12 előnyei az Intel szemszögéből

A Microsoft nemrég részletezte a DirectX 12 újításait, beleértve a leghasznosabb, ugyanakkor opcionális funkciókat is. A gyártók ugyanakkor saját szemszögükből is bemutathatták az új API előnyeit, amit az Intel ki is használt és egy előadás formájában részletezték, hogy a Haswell és a Broadwell lapkák szempontjából mit jelent majd a forradalminak nevezett API.

Az Intel többek között nagy figyelmet szentelt annak, hogy a DirectX 11 mennyire nehezen kezelhető volt. Andrew Lauritzen, a vállalat rendszerprogramozója elmondta, hogy a gyártóknak választaniuk kellett milyen meghajtót terveznek hozzá. Állítása szerint bizonyos cégek (nyilván az AMD-re és az NVIDIA-ra gondolt) komplex drivereket adnak ki, amelyek rengeteg specifikus optimalizálást hajtanak végre, hogy az alkalmazások a grafikus vezérlőn jól fussanak. Ez addig rendben van, amíg a játékosok négy vagy több maggal rendelkező processzorokat használnak, de kevesebb mag esetén jönnek a problémák. Többek között ezek a driverek sokszor egy teljes magot kisajátítanak, amit bizonyos optimalizálás mellett megfejel egy másik. Kétmagos processzoron ezzel máris elfogyott az erőforrás a játék alól. Ez azt jelenti, hogy a program által futtatott szálak és a grafikus kernel meghajtó szerver szálai egymást akadályozzák, ami leeső sebességet és akadásokat, azaz összességében rossz élményt jelent.

A probléma az IGP-vel rendelkező processzoroknál még nagyobb, mivel a processzorra hárított feladat növeli a fogyasztást, ami aztán az IGP fogyasztási keretéből lesz elvéve, és ez az utóbbi részegységet megakadályozza a turbó órajel alkalmazásában.

Andrew Lauritzen elmondta, hogy az Intel a fentiek miatt alkalmaz vékony meghajtót a DirectX 11-hez a Haswell és a Broadwell lapkákra vonatkozóan, amely a jól megírt alkalmazások esetében kiemelten hasznos, mivel az IGP megfelelően magas turbó órajelre fog kapcsolni, de persze hátrányokkal is kell számolni. Nem megfelelően optimalizált programok esetében ugyanis a vékony meghajtó a specifikus optimalizálás hiányában igen gyenge eredményeket ad.

Az Intel szerint a DirectX 11-nél az lenne a legjobb, ha a hardverek két maghajtót kapnának, egy komplexet és egy egyszerűt. Ez persze csak vágyálom, mivel a fejlesztési költség a kétszeresére rúgna, emellett nem elvárható a felhasználóktól, hogy minden egyes alkalmazáshoz másik meghajtót telepítsenek.

A vállalat a fentiek miatt nagyon örül a DirectX 12-nek, ez az API ugyanis végre eltünteti a grafikus meghajtót. Az Intel szerint új API-hoz biztosítandó eszközillesztő rendkívül egyszerű lesz, hiszen alig több, mint egy shader fordító, ami annak köszönhető, hogy a driverek hagyományosnak tekinthető feladatait nagyrészt átveszi maga az alkalmazás. A gyakorlati előnyök szempontjából a felhasználók stabilabb és gyorsabb programokat fognak látni, amelyek a mai hardvereket hatékonyabban használják.


[+]

Az Intel kiemelte, hogy a WDDM 2.0-ban, vagyis a Microsoft új driver modelljében némileg változik az IGP-k kezelése is. A cég szerint nem lesz különösebb dolga a felhasználóknak, mivel a Haswell és a Broadwell lapkákat támogató alaplapok esetében a rendszermemóriából lecsippenthető videomemória kezelése eleve alapértelmezetten automatikusra van állítva. Ezt a WDDM 2.0 tökéletesen kezelni fogja, és az alkalmazás indításánál maga a program fogja megmondani a rendszernek, hogy mennyi videomemóriát válasszon le az IGP a rendszermemóriából. Ez a Haswell és a Broadwell lapkák esetében az elérhető rendszermemória maximum 45%-a lehet.

Az Intel ezzel kapcsolatban felhívta a fejlesztők figyelmét, hogy az alkalmazásaik kezeljék az allokációra vonatkozó lehetséges hibákat, mivel a hagyományos értelemben vett grafikus meghajtó megszűnése miatt a programhibákat mostantól nem tudják driveres hackekkel javítani a gyártók.

A WDDM 2.0 másik érdekessége a virtuális címtér bevezetése a grafikus vezérlőkre. Ez a modell jóval közelebb áll ahhoz a rendszerhez, ahogy a mai hardverek működnek, így minden grafikus vezérlő rendelkezik egy 64 bites virtuális címtérrel. Ez nagyságrendekkel több, mint amire a közeljövőben szükség lehet, de az Intel felhívja arra a figyelmet, hogy a Haswell IGP-je rendelkezik egy limitációval, ami azt jelenti, hogy az IGP-jének csak korlátozott virtuális címtere lehet, ami nagyjából 2 GB-ra limitálja a címezhető virtuális tartományt. A vállalat nyomatékosan megkéri a fejlesztőket, hogy az alkalmazásukban gondoljanak a Haswell eme gondjára, és kezeljék egy specifikus optimalizálással, hogy ne legyen belőle probléma.

A Broadwell kódnevű lapkát ez a limitáció már nem érinti, így ott nem szükségesek specifikus, program oldali korrekciók a megfelelő működés érdekében. Az Intel a fentiek mellett megkérte a fejlesztőket, hogy csak 64 bites DirectX 12-es alkalmazásokban gondolkodjanak, még akkor is, ha az API aktuális verziója megengedi a 32 bites alkalmazások készítését.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Intel

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés