Új modellel bővül a Foxconn apró PC-inek kínálata

A Foxconn Nano fantázianevű apró PC-iről május első napjaiban számoltunk be. Az AT-5600 jelzésű megoldás paraméterei változatlanok, és a vállalat szerint már sok rendelés érkezett rá, de az AT-5300-as modellt kényszerből leváltja az új AT-5250-es jelzésű verzió. A módosítás nem jelenti azt, hogy az AT-5300 nem jelenik meg, de az elérhetősége nagyon korlátozott lesz, így a vállalat tulajdonképpen csak az eddig befutott rendeléseket teljesíti.

A Foxconn azért döntött az AT-5250 bevezetése mellett, mert az Intel az Atom D2700 típusú termék szállítását az eredeti tervekhez képest nagyjából másfél évvel hamarabb szünteti be. A vállalat az AT-5300 helyére az AT-5250-es modellt kínálja, mely az Atom D2700-as processzor helyett a lassabb Atom D2550-es megoldást alkalmazza. Lényegében a két termék között az egyetlen különbség, hogy az utóbbi processzormagjai 1,86 GHz-es órajelen üzemelnek, szemben a szinte még meg sem jelent, de máris nyugdíjazásra váró modell 2,13 GHz-es paraméterével.

A Foxconn más módosítással nem élt, így a korábbi hírben közölt általános paraméterek érvényesek az AT-5250-as masinára is. Kiderült azonban, hogy az AT-5600 és az AT-5250 startja szeptemberben lesz. Az előbbiért 280, míg az utóbbiért 220 dollárt kell fizetni. Az adattárolóról és a rendszermemóriáról a vásárlónak vagy a megrendelőnek kell gondoskodnia. Fontos még megemlíteni, hogy az eredetileg tervezett fehér mellett feketére színezett masinákat is lehet majd választani.

Az AT-5300 esetében kétséges, hogy a gép eljut a boltokig, de ha mégis, akkor a meglehetősen limitált készlet egyes termékeit 280 dollárért lehet majd megvásárolni.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés