Fujitsu: mobil merevlemez 320 GB kapacitással
Februárban kerül piacra az új MHZ2 BH termékcsalád hét tagja. – írta: janpotocki, 5 éve
A Fujitsu jóvoltából jó ideje elérhetők 300 GB kapacitású 2,5 hüvelykes merevlemezek is, ezek azonban az átlagosnál több lemeztányért tartalmazó, ennélfogva összetettebb mechanikát igénylő, a szokásosnál vastagabb, ráadásul drágább tárolóegységek voltak, ezért nem is terjedtek el széles körben. Közben szakadatlanul fejlődik a technológia, mára ezt a kapacitást két lemeztányérral is el tudják érni. Elsőként a Toshiba, majd a Western Digital jelentett be ilyen újfajta mobil HDD-ket, de persze a Fujitsu sem akar lemaradni – a japán vállalat februárban kezdi meg MHZ2 BH sorozatának szállítását.

A bevezetőből sejthető, hogy a fő újdonság a 320 GB-os kapacitás elérése, az MHZ2320BH jelű csúcsmodell vezetésével azonban egy egész termékcsalád kerül piacra, melyben 40, 80, 120, 160, 200 és 250 GB-os tárolók is helyet kapnak. Mindegyiket 8 MB pufferrel és percenként 5400-at pörgő motorral látják el, átlagos keresési idejük – olvasás során – 12 ms. SATA-300 interfészük egyúttal kijelöli az adatátviteli sebesség pillanatnyi maximumát is. A meghajtók írási, olvasási műveletek során 1,9 watt energiát igényelnek, üresjáratban 0,6 wattal, készenléti üzemmódban 0,13 wattal is beérik.
Azóta történt
Leállítja egy HDD-alkatrészeket gyártó részlegét a Fujitsu
400 GB-os mobil merevlemez a Toshibától
500 gigabájtos mobil HDD a Fujitsutól
Titkos adatok a Fujitsu merevlemezein is
Pörgős 2,5 colos merevlemezek akár 320 GB tárhellyel
Jön a Fujitsu 500 GB-os notebook-merevlemeze
Jön a Samsung 320 GB-os mobil merevlemeze
Kis merevlemezek felnőttes tárkapacitással

