Hivatalosan is elérhetők az Intel 7-es szériás vezérlőhídjai

Az alaplapok nagy része ugyan már kapható, de az Intel hivatalosan csak a mai napon indította hódító útjára a 7-es szériás vezérlőhidakat, melyek közül az asztali fronton a Z77, Z75, H77 és B75 jelzésű megoldások érhetők el. Az LGA1155-ös foglalattal társítható újdonságok támogatják a Sandy Bridge és a hamarosan érkező Ivy Bridge kódnevű termékeket, így a vásárlók szabadsága meglehetősen nagy lesz egy új PC összeállításánál. Mindegyik lapka DMI 2.0-s interfészen kommunikál az adott processzorral, míg az IGP az FDI buszt használja az alaplapra kötött kijelzők meghajtására. Itt változás, hogy a független megjelenítők száma három is lehet, amennyiben egy Ivy Bridge APU kerül a foglalatba. Az órajel emelése szempontjából fontos, hogy a szorzó állítására csak a Z77-es és Z75-es vezérlők adnak lehetőséget, vagyis a többi termék rendkívül korlátozott tuninglehetőségekkel rendelkezik.

Kisebb örömünnepre ad okot, hogy végre mindegyik új vezérlő kezeli az USB 3.0-s felületet, egészen négy aljzat erejéig, továbbá hat SATA port is rendelkezésre áll, melyek közül maximum kettő 6 Gbps-os lehet. A vezérlőhidak nyolc darab PCI Express 2.0-s csatornát is kínálnak, de a PCI portok csak az üzleti B75-ös verzióban használhatók. Szokás szerint az integrált nyolccsatornás hangkodek alapszolgáltatás, ahogy a Gigabit Ethernet is. A grafikus kártyáknak a PCI Express 3.0-s felületet az Ivy Bridge APU biztosítja 16 darab csatornáig. Sandy Bridge processzorokkal a csatornák száma változatlan, de a felület 2.0-s szabványnak fog megfelelni. Ez gyakorlatilag lényegtelen változás, még akkor is, ha az alaplapgyártók komoly kampányt építettek fel a PCI Express 3.0 elméletileg létező, ám a gyakorlatban nem kimutatható előnyeire.

Hirdetés

A Z77-es és a Z75-es vezérlők mellett a PCI Express csatornák szétoszthatók, így több VGA is alkalmazható CrossFire vagy SLI módban (utóbbi engedélyezéséről az alaplap gyártója dönt). A Z77-es vezérlőhíd ebből a szempontból többet kínál, ugyanis a Z75 két darab x8-as csatolóra képes bontani a lehetséges csatornákat, miközben a Z77 már egy x8-as és két x4-es portot is támogat. Itt lehet értelme a PCI Express 3.0-nak, hiszen négy darab 2.0-s csatorna már nem valami előnyös egy erősebb VGA meghajtására.

A fogyasztói piacra szánt Z77, Z75 és H77 támogatja az Intel Rapid Storage technológiáját, így megoldható a RAID 0, 1, 5 és 10 konfiguráció. A Z77-es vezérlő esetében a Smart Response technológia is használható, mellyel egy SSD-t lehet majd használni egyfajta gyorsítótárként, miközben az operációs rendszer egy nagyobb kapacitású merevlemezre van telepítve. A rendszer 18,6 és 64 GB közötti kapacitással rendelkező SSD-vel használható. A B75-ös vezérlő extrája az SMB, vagyis a Small Business Advantage támogatása, mely nyilvánvalóan az üzleti szféra szempontjából fontos.

A fenti megoldások mellett a mobil piacra is megérkeztek az új vezérlőhidak, melyek lényegében az asztali lapkára építenek, csak éppen alacsonyabb fogyasztás mellett működnek. A HM77, HM76, HM75 és HM70 a hagyományos notebookokba építhető, míg az UM77 az ultravékony megoldásokba, hiszen ez a termék rendelkezik a legkisebb fogyasztással. A mobil vezérlőlapkák különbségeit az alábbi táblázat részletezi:

Intel 7-es szériás mobil vezérlőhidak
Típus UM77 HM77 HM76 HM75 HM70
PCI Express 2.0-s portok száma 4 8 8 8
4
USB 2.0-s / 3.0-s portok száma
6 / 4 10 / 4 8 / 4 12 / -
6 / 2
3 / 6 Gbps-os SATA portok száma 3 / 1 4 / 2 4 / 2 4 / 2 3 / 1
VGA/LVDS interfész
nincs van van van van
RAID 0/1/5/10 támogatás van van nincs nincs nincs
Smart Response technológia van van nincs nincs nincs
Anti-Theft technológia van van van van nincs
Small Business Advantage
van van nincs nincs nincs

Természetesen a 7-es szériás mobil vezérlőlapkák csak az Ivy Bridge mellé társíthatók, így mindegyik megoldás kínál támogatást három független megjelenítő kezeléséhez, ezt azonban a gyártóknak nem kötelező kihasználni magán a notebookon, így egy dokkolóhoz is köthető a szolgáltatás. Ezenkívül a fentebb említett termékek mindegyike támogatja a WiDi 3.0-s verzióját, ám a PCI portok kezelése egyik megoldás esetében sem biztosított.

Az Intel az asztali és a mobil termékcsalád vezérlőit már szállítja a partnereknek. Ahogy az látható, az asztali piacra szánt megoldásokra már építenek is az alaplapgyártók.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Intel

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés