Hirdetés

Hivatalosan is elrajtoltak a Core-alapú Intel processzorok

A tesztek közlésére vonatkozó embargó lejárta után az Intel ma hivatalosan is útjára indította az új Core mikroarchitektúrára alapozó processzorait. A Conroe kódnevű magra épülő, Core 2 Duo és Core 2 Extreme néven piacra kerülő asztali processzorok mellett nem halogatták tovább az újfajta mobil chipek premierjét sem, így a hordozható számítógépekbe való, Merom magos Core 2 Duo-változatokkal együtt összesen tízféle új processzorról szól a bejelentés.

A korábbi NetBurst mikroarchitektúra dicstelen utolsó időszaka utáni hangulatváltozást jól mutatja Paul Otellini elnök-vezérigazgató rajongó nyilatkozata: „A Core 2 Duo processzorok egyszerűen a legjobbak a világon. Az iparág az Intel Pentium processzorok bemutatkozása óta nem lehetett tanúja a számítógép lelkét jelentő processzor újjászületésének. A Core 2 Duo asztali számítógépekbe szánt processzor egy olyan energiatakarékos csoda, amely 291 milló tranzisztort tartalmaz és mégis 40 százalékkal kevesebb energiát használ fel, miközben a jelen és jövő alkalmazásaihoz szükséges teljesítményt nyújtja.” Bár elfogulatlannak bajosan lenne nevezhető az Intel-főnök kijelentése, tény, hogy az új processzorok a Prohardver! tesztjében is meggyőzően teljesítettek, így a rivális AMD-nek kényszerűen a jelentős árcsökkentések útjára kellett lépnie.

Az Intel az új lapkákat nemcsak önállóan, hanem platformok részeként is árulja, így az asztali gépek szegmensében a vPro és a Viiv, a notebookok mezőnyében természetesen a Centrino Duo platform alkotóelemei lehetnek. A Core 2 Duo/Extreme processzorok az Intel chipsetjei közül a 975X, 965 és mobil 945 típusokkal párosíthatók. A kereskedelemben elsőként a Core 2 Extreme-alapú rendszerek jelennek meg, augusztus elejétől a Core 2 Duóra épülő PC-k is kaphatók lesznek, míg a noteszgépek augusztus végétől kerülnek piacra.

 

Core 2 Duo/Extreme asztali processzorok
Modellszám Órajel FSB L2 cache Listaár
X6800 2,93 GHz 1066 MHz 4 MB 999 dollár
E6700 2,67 GHz 1066 MHz 4 MB 530 dollár
E6600 2,40 GHz 1066 MHz 4 MB 316 dollár
E6400 2,13 GHz 1066 MHz 2 MB 224 dollár
E6300 1,86 GHz 1066 MHz 2 MB 183 dollár
Core 2 Duo mobil processzorok
Modellszám Órajel FSB L2 cache Listaár
T7600 2,33 GHz 667 MHz 4 MB n.a.
T7400 2,16 GHz 667 MHz 4 MB n.a.
T7200 2,00 GHz 667 MHz 4 MB n.a.
T5600 1,83 GHz 667 MHz 2 MB n.a.
T5500 1,66 GHz 667 MHz 2 MB n.a.
  • Kapcsolódó cégek:
  • Intel

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés