Hirdetés

IDF: jön a 64 bites Xeon

Az IDF tegnapi nyitónapján Craig Barrett, az Intel elnök-vezérigazgatója megerősítette azokat a korábbi értesüléseket, amelyek szerint vállalata 64 bites kiterjesztéssel látja el x86-os processzorait. A korábban Yamhill (majd Clackamas Technology) kódnéven ismert technológia elsőként a legfeljebb kétprocesszoros kiszolgálókban használható, Nocona magos Xeon processzorokban jelenik meg, már a második negyedév során – azaz jóval korábban, mint azt az elemzők várták –, majd az év közepétől elérhető lesz a belépő szintű szerverekbe és munkaállomásokba szánt Prescott lapkákban is. A többprocesszoros rendszerekhez tervezett Potomac magos Xeon modellekben csak jövőre vezetik be a funkciót, míg az asztali chipek esetében rövid távon nem várható a 64 bites kiterjesztés aktiválása.

A beszámolók szerint az IA32E (Extended) névre keresztelt technológia alapjaiban kompatibilis lesz a rivális AMD 64 bites implementációjával, amely tavaly április óta már hozzáférhető az Opteron és szeptember óta az Athlon 64 processzorokban. Barrett elmondta, hogy a kiterjesztéssel ellátott Intel-chipeken futni fognak azok az alkalmazások, amelyeket az AMD64 technológiára írtak, így a Microsoft Windows operációs rendszerének második félévre ígért 64 bites változata is. Ugyanakkor az Intel vezetői és szóvivői igyekeztek elkerülni az AMD-re való hivatkozásokat, és azt hangsúlyozták, hogy a 64 bites kiterjesztés tervezése során a készülő operációs rendszerrel való kompatibilitást tartották szem előtt.

Barrett – aki beszéde alatt egy repülőgép-tervező alkalmazást futtató Dell Dimension XPS munkaállomáson demonstrálta az új Xeon képességeit – egyben hangsúlyozta, hogy a kiterjesztés bevezetése nem fenyegeti a 64 bites Itanium processzorok jövőjét: a két chip eltérő piaci szegmenseket céloz meg. A rövidesen megjelenő 64 kiterjesztésekről a mai napon tudhatunk meg újabb részleteket.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Intel

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés