IFA 2023: nem halott a 8K

Lehet, hogy meglepő, de továbbra is több cég lát fantáziát az extrém felbontású televíziókban.

A 8K televíziók nem váltották be az évekkel ezelőtt hozzájuk fűzött igen komoly reményeket, ráadásul az idei év elején egy nagy pofont is kapott e technológia, hiszen az EU szigorította a rájuk vonatkozó energiafogyasztási előírásokat, ami komoly feladatok elé állította a gyártókat.

Vestel 8K
Vestel 8K [+]

Több piaci szereplő, köztük nagy cégek is bejelentették, hogy jegelik a 8K-t, nem fejlesztenek és gyártanak többé ilyen készülékeket, legalábbis egy darabig semmiképpen. Azonban az IFA 2023 rendezvényen kiderült, hogy távolról sem halott a 8K. Továbbra is akadnak olyan cégek, amelyek látnak fantáziát az extrém felbontású készülékekben.

Konka 8K tv
Konka 8K tv [+]

Az ugyan lehet, hogy a TCL vagy az LG nem mutatott be vagy állított ki 8K tévét, de megtette ezt helyettük a Konka, a Toshiba, a Vestel, illetve természetesen a Samsung. Ez utóbbi vállalat sajtótájékoztatóján egyébként kiemelt szerep jutott többek között az új, hatalmas QN800C 8K televíziónak.

Toshiba 8K
Toshiba 8K [+]

A tévés iparági szereplők tehát tartják a frontot, már csak a tartalomgyártóknak és a szolgáltatóknak kellene összekapniuk magukat, hogy lehessen is mit nézni ezeken a modelleken.

Előzmények

Hirdetés