IFA 2009: összegyűltek a tajvani óriások
Az Asus, az MSI, a Hannspree és az Optoma biztos képviselteti magát. – írta: Abu85, 3 éve
A mai napon megkezdődött az IFA 2009 szórakoztatóelektronikai kiállítás, melynek idén is Berlin ad otthont. A rendezvény szeptember 9-ig tart, és rengeteg nagy gyártó képviselteti magát, bemutatva legújabb technológiáit és termékeit.
A kiállításon főleg a megjelenítők dominálnak majd. Itt azonban érdemes megjegyezni, hogy a kereskedelemben fellelhető kijelzők több mint felét Tajvanon gyártják. Azt természetesen már régóta tudjuk, hogy a kis szigetország a szórakoztatóelektronikai piac nagy résztvevője, ám a TAITRA, azaz a tajvani kereskedelmi kamara ezt a rendezvényen várhatóan ki is hangsúlyozza.

A nyitóbeszédet Walter Yeh, a TAITRA elnöke fogja tartani a „Taiwan – Bringing the World Closer to You” című előadáson. Ezután természetesen a nagy tajvani vállalatok is bemutatják újdonságaikat. A világ egyik legnagyobb számítógéprészegység-gyártója, az Asus továbbra is az Eee márkanévvel hódít, így a standjukon is főleg ezek a gépek lesznek megtalálhatók. Az MSI is az előbbi gyártóhoz hasonló piacokon evez, ennek megfelelően a PC-ket kedvelő érdeklődők náluk is otthon fogják érezni magukat. A Hannspree a televízióiról és a HannsG márkajelzéssel futó monitorjairól híres, de most már a netbookok piaca sem kerüli el a figyelmüket. Végül, de nem utolsósorban az Optoma is képviseli Tajvant. Róluk annyit érdemes tudni, hogy 2008-ban ők mutatták be a világ első zsebprojektorát. Bízzunk benne, hogy most is előrukkolnak valami forradalmival.

