IFA 2022: tovább tart a káosz a Toshiba tévék körül

A vállalat standján akadt egy-két termék, de okosabbak nem lettünk a márka jövőjével kapcsolatban.

Hirdetés

A Toshiba egykor egyike volt a televíziós iparág fényesen ragyogó gyémántjainak. Azonban az anyacég a 2010-es évek elején komoly gazdasági gödörbe került különféle okok miatt, és arra kényszerült, hogy racionalizálja a konszern működését. Magyarán elkezdték eladogatni az egyes divíziókat régiónként, és ez várt sajnos a tévés részlegre is.


[+]

Jelenleg ott tartunk, hogy ha minden igaz, Európában és Ázsiában a török Vestel birtokolja a névhasználati jogokat, de közben Észak-Amerikában az Amazon is árul Toshiba név alatt futó, saját tévéket. És emellett még ott van a kínai Hisense, amely megvásárolta a roncsokat, többek között az egykori japán leányvállalatot is. Vicc, de pont ez utóbbi az, amely nem is használhatja a Toshiba nevet Ázsiában és Európában, helyette Regza brand alatt kínálják a termékeiket e két régióban, Ausztráliában viszont a Toshiba márkát használják.

Az IFA-n is volt egy Toshiba stand, amelyet a már említett török Vestel holding hozott létre. Itt láttunk néhány új modellt, többek között egy meglehetősen egyedi talpkialakítású OLED televíziót, valamint egy 8K LED LCD modellt, de hogy őszinte legyek, azért meglehetősen szegényesnek tűnt a kiállítótér. A török cég helyszínen tartózkodó munkatársai a jogokkal kapcsolatban elmondták, hogy a Toshiba névhasználati jogok a Vestel birtokában vannak a régióban, és ez nem is fog változni. Ismerik a Regza márkát, illetve a mögötte álló céget, de nem tartják valószínűnek, hogy ők ismét Toshiba név alatt kezdenék forgalmazni a termékeiket. Állításuk szerint jelenleg is folynak jogi eljárások  a márkával kapcsolatban, de ezeket sajnos nem részletezték. Mindenesetre más forrásból úgy tudjuk, hogy a Hisense az egész világra vonatkozóan meg akarja kaparintani a Toshiba televíziókkal kapcsolatos jogokat, szóval lehet, hogy erre utaltak. Az tehát tény, hogy az egykor szebb napokat látott cég körül tovább tart ez a méltatlan kavarás, ami igazán senkinek sem jó, a riválisokat leszámítva.

Előzmények

Hirdetés