Hirdetés

A pletykák szerint 10-15%-os árcsökkentésre készül az Intel

A DigiTimes riportja ennél konkrétabban nem fogalmaz az alaplapgyártóktól származó információik kapcsán.

Robert Swan, az Intel elnök-vezérigazgatója már korábban utalt rá, hogy erősödő konkurenciára számít az AMD részéről, főleg a szerverpiacon, amivel már felkészítette a részvényeseket arra, hogy a bruttó árrésük ezt előbb-utóbb megsínyli. A DigiTimes információi szerint ez a pillanat vészesen közeledik, ugyanis az alaplapgyártóktól szerzett információik szerint az Intel 10-15%-os árcsökkentésre készül az asztali piacon.

Ez az a terület, ahova az AMD a leghamarabb hozza az új, Zen 2 magokat használó processzorgenerációt, amellyel kapcsolatban az idei E3 óta szinte mindent tudni. Az Intel problémája látszik a magszámon és az árakon. Az AMD Ryzen 9 3950X 16 magot kínál, 105 wattos TDP és 749 dolláros mellett, miközben az Intel legolcsóbb 16-magos megoldása, a Core i9-9960X 1599 dollár. És hasonlóan jelentős az árkülönbség 12 magon, tehát az árcsökkentésre szükség van, a sok maggal rendelkező modellek esetében 10-15%-nál akár lényegesen nagyobbra is.

A DigiTimes szerint az Intel a nyolcadik és kilencedik generációs Core modelleken vág majd, ennél konkrétabb adat viszont nincs, vagyis meg kell várni a konkrét bejelentést.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Intel

Előzmények

Hirdetés