Hirdetés

Kifejtette a Ponte Vecchio felépítését az Intel

Extrém bonyolult fejlesztésnek néz ki a dizájn, amit csak az OEM-ek vásárolhatnak majd meg.

Az Intel még a 2019-es esztendő novemberében mutatta be a HPC-piacra szánt gyorsítóját, amely azóta is Ponte Vecchio kódnéven fut. Persze az évek során sok dolog változott a terveket tekintve, így végül a fejlesztés nem olyan lesz, amilyennek eredetileg beharangozták, de ez már az előző év nyarán megosztott adatokból is látszott.


[+]

Az idei ISSCC alkalmával a vállalat gyakorlatilag a végleges kialakítást figyelembe véve részletezte az újdonságot, amely továbbra is extrém komplex dizájnnak számít. A rendszer teljes kiépítésben 11 darab EMIB-et használ, míg a 2 darab base, illetve a 8 darab Rambo Cache tile a vállalat Intel 7 nevű 10 nm-es eljárásán készül. A két I/O tile-t, illetve a nyolc HBM2E memóriát már egy gyártópartner állítja elő, ahogy részben a hardver lelkét adó, 16 darab compute tile-t is. Nyilván a szabványos memóriát vásárolják, tehát ebből a szempontból kész lapkákat vesznek a partnerüktől, míg az I/O tile és a compute tile a TSMC-nél készül, előbbi 7, míg utóbbi 5 nm-es eljárással. Végül a rendszer része lesz még 16 darab thermal tile, amelyek valójában passzív szilíciumok, és csupán azt a célt szolgálják, hogy a hőelvezetés optimális maradjon a sok, egymás mellé és egymásra tokozott lapka esetében.


[+]

Az óriási, 4844 mm²-es tokozás összesen 3100 mm²-nyi szilíciumterületnek ad szállást, de a vertikális tokozás miatt a valós helyfoglalás csupán 2330 mm². Maga a gyorsító x16-os PCI Express 5.0-s interfészt, valamint számos 90G SerDes kapcsolatot biztosít. Utóbbit az Intel szimplán Xe Linknek nevezi, és ez szolgál majd az egyes gyorsítók egymással történő memóriakoherens összeköttetésére.

A Ponte Vecchio fizikailag OAM formátumban érkezik, hagyományos PCI Express gyorsítókártya nem lesz belőle. A fogyasztás a hűtéstől függ, de az Intel tervez egy 450 wattos léggel hűthető verziót, illetve készül egy 600 wattos, csak folyadékhűtésre tervezett kivitel is. Utóbbi egyébként a csúcsteljesítmény, ami kinyerhető a dizájnból, mivel egy base tile-ra levetítve maximum 300 wattot képesek kezelni az integrált feszültségszabályozók.

A Ponte Vecchio elvileg idén már elérhető lesz az OEM-ek számára, illetve nyilván a nagyobb projektekhez majd maga az Intel szállítja le, ahogy az Aurora nevű szuperszámítógépbe is. Különálló formában nem lehet majd beszerezni a hardvert. Ezt a vonalat Xe-HP sorozat töltötte volna be, de az előző év novemberében törölte a cég.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Intel

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés