Hirdetés

Intel: működő processzorok 45 nm-es csíkszélességgel

Az Intel megerősítette, hogy befejeződött a következő, immár 45 nm csíkszélességgel gyártandó processzorgeneráció tervezése, sőt elkészültek az első működő mintapéldányok is. A Penryn kódnéven emlegetett chipcsaládot többféle (Windows XP és Vista, Mac OS X, Linux) operációs rendszerrel is tesztelték. Az útiterv szerint a 45 nm-es technológiával készülő, két- és négymagos processzorok 2007 második felében (várhatóan az év végén) kerülnek piacra, és 2008-tól már három üzemben fogják őket gyártani.

Az Intel ezzel igen feszesre fogja a technológiai fejlesztéseket, hiszen a 65 nm-es processzorok csak 2005 utolsó napjaiban mutatkoztak be. Az évtized hátralevő részében az Intel nagyjából kétévente kíván kisebb csíkszélességre lépni, miközben – a költségek és kockázatok mérséklése érdekében – az architekturális váltásokat időben eltolják az előbbiekhez képest. Ennek szellemében a Penryn is inkább a Core „zsugorított” verziójának tekinthető, bár teljesítményét egyebek mellett az új SSE4 utasításkészlettel és nagyobb gyorsítótárral is igyekeznek növelni.

Ez a stratégia persze rövidtávon kedvezőtlenül befolyásolja az Intel pénzügyi mutatóit. A tavalyi utolsó negyedév eredményeinek nyilvánosságra hozatala után többen rámutattak, hogy a profitot jócskán megnyírbálták az új, 45 nm-es gyártási eljárás bevezetésének költségei, miközben a mára – legalábbis a processzorok szempontjából – elavult 90 nm-es gyártósorok kapacitásait nem tudják kihasználni.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Intel

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés