Nagyon speciális, Core X sorozatú CPU-t hoz az Intel?

A Core i9-9990XE elvileg negyedéves liciteken szerezhető majd be, de csak a rendszeringetrátorok számára.

Az Intel még az elmúlt év októberében frissítette HEDT platformját, amely végre 10 mag fölötti modellekkel is foglalkozott, ellentétben az ezt megelőző generációval. Az AnandTech úgy tudja, hogy készül még egy Core i9-9990XE jelölésű modell is, amely az i9-9940X-hez hasonlóan 14 maggal rendelkezik, ezek viszont 4 GHz-en működnek, a maximum órajel pedig 5 GHz. Az L3 gyorsítótárról nincs adat, de annyit tudni, hogy a friss fejlesztés fogyasztása nem lesz kevés, konkrétan 255 wattos TDP-kerettel kell számolni.

A Core i9-9990XE-t az átlagember nem igazán tudja majd megvásárolni, ugyanis az AnandTech szerint az Intel akciókon keresztül válik majd meg a termékektől. Állítólag negyedévente lesz egy rendezve, és a megjelenő rendszerintegrátorok közül az kapja majd meg az éppen szóban forgó mennyiséget, amelyik partner a legtöbbet hajlandó fizetni érte.

Bár a processzor LGA2066-os tokozású, az energiaigénye miatt nem minden alaplapban képes működni, erre vonatkozóan az AnandTech úgy tudja, hogy összesen 420, magonként pedig 30 ampernyi minimum követelmény van az Intel részéről. A Core i9-9990XE-re nem vonatkozik gyári garancia, az adott rendszerintegrátor dönti el, hogy mennyit vállal a termékre, amikor a teljes gépek részeként eladja a potenciális vásárlók számára. Tekintve az árra vonatkozó kiszámíthatatlanságot, illetve az Intel gyári garanciájának hiányát, valószínűleg iszonyatosan magas árat kérnek majd érte az aukción nyertes megrendelők.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Intel

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés