Hirdetés

Hivatalossá vált az Intel új nevezéktana

A vállalat a Meteor Lake kódnevű processzorokra készül a változással.

Az Intel bejelentette, hogy a meglévő nevezéktan az érkező, Meteor Lake kódnevű processzorokkal megváltozik, viszont a régi modelleknél a cég meghagyja a korábbi jelöléseket. Utóbbi egy koncepció, nem szeretné a vállalat, hogy a felhasználók összezavarodjanak, de a 15. generációs processzorcsaládtól kezdve búcsút mondhatunk az "i" típusjelzésnek.

A jövőben egyszerűen csak Core márkanév lesz 3-as, 5-ös, 7-es vagy 9-es számmal. Extraként beékelődhet az Ultra jelölés, ami a jobb képességekkel rendelkező modelleket jelenti majd. A modellszám tekintetében még nincs végleges döntés, de generációkon belül négy-öt szám jelöli majd az egyes eltérő CPU-kat, illetve megmarad a számozás végén a kategorizálásért felelős betű.


[+]

Az Intel azt is megemlítette, hogy a jövőben nem helyeznek majd el az egyes sorozatok elé generációra vonatkozó utalást, sokkal inkább a modellszámozáson belül lesz ez tetten érhető.

A vállalat szerint az új nevezéktan valamivel átláthatóbb lesz, reagál a kor igényeire, és könnyebben el lehet majd igazodni benne.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Intel

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés