Játékos billentyűzet-egér párost mutatott be az MSI

Az újdonságok a már piacon lévő Clutch és Vigor termékcsaládokat gyarapítják, és fő ismertetőjegyeik a Cherry MX Red kapcsolók, valamint a Pixart PMW-3330 szenzor.

Első delikvensünk a hat gombos, 120 mm hosszú, 67 mm széles és 42 mm magas Clutch GM50 névre hallgató rágcsáló, mely 87 grammos tömegével az alsó-középmezőnyben indul, s ergonomikusnak szánt kialakításával a jobbkezes felhasználókat célozza meg. Szívét a Pixart PMW-3330 szenzor adja 400/800/1600/3200/6400 cpi-s gyári beállításokkal, de 100-as lépcsőkben 7200-ig is fel lehet tornászni a felbontást - más kérdés, hogy ennek semmi értelme, de a lehetőség adott.

MSI Clutch GM50 MSI Clutch GM50
MSI Clutch GM50 [+]

A mikrokapcsolók (minden bizonnyal kínai) Omronok, a két méteres vezeték végén pedig aranyozott USB csatlakozó figyel. Magától értetődően az RGB-s színkavalkád sem felejtődött el, s mivel a gyártónak van saját brandje ezügyben, így az MSI Mystic Light szolgáltatásait vehetjük igénybe, amit természetesen szoftveresen vezérelhetünk, illetve szinkronizálhatunk is egyéb világítós apparátusainkkal egyetemben.

MSI Clutch GM50 felülről, illetve alulról vizslatva MSI Clutch GM50 felülről, illetve alulról vizslatva
MSI Clutch GM50 felülről, illetve alulról vizslatva [+]

Másodikként a többféle kiosztással érkező, alumínium keretes, lineáris Cherry MX Red kapcsolókat használó Vigor GK60-as mechanikus tasztatúra kerül terítékre, mely 6KRO és NKRO üzemmódban egyaránt működik. Fizikai méreteit tekintve 440 mm széles, 134 mm mély és 42 mm magas, s a mérlegen 1050 grammot nyom. Érdekessége, hogy extra gyanánt kapunk mellé egy fémből készült WASD kupak kvartettet, a SPACE alatt pedig az eszköz alján egy plusz csúszásgátló talp terpeszkedik, melyekkel a játékosoknak igyekszik kedveskedni a tajvani multi.


[+]

A szivárvány teljes spektruma most otthon maradt, a LED-ek csak pirosan derengenek, és a klaviatúra fénnyel kapcsolatos beállításait gombkombinációkkal is elérhetjük, de az MSI Gaming Center applikáció segítségével szintén kontrollálhatjuk azokat. A asztalon uralkodó rend megőrzésének érdekében a hátoldalon némi kábelmenedzsmentet is virítottak a gyártósoron, valamint egy kupakszedő csipesz szintúgy mellékelve van a csomagban.

MSI Vigor GK60
MSI Vigor GK60 [+]

Bár az árszabással kapcsolatban még nem áll rendelkezésünkre konkrétum, az bizonyos, hogy a frissen debütált játékos perifériák november első felétől kerülnek megvásárolható státuszba.

  • Kapcsolódó cégek:
  • MSI

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés