Magyar rekordok három darab GeForce GTX 680-nal
A fórumunkról ismert jones965 egy háromutas SLI rendszert tuningolt. – írta: Abu85, 1 éve
Ismét hazánk zászlójához fűződik pár rekord, melyeket Kerekes Jánosnak (jones965) köszönhetünk. A tuning során három GeForce GTX 680-nal sikerült szép eredményeket elérni, az alapot pedig minden esetben egy Intel Core i7-3930K processzor biztosította. Utóbbi 5144 MHz-en üzemelt, és folyékony nitrogén gondoskodott a hűtésről. A VGA-k nem kaptak extra hűtést, így mindegyik kártya a gyári megoldással dolgozott. Ez megfelelő fordulatszámon járatott ventilátorral elég volt arra, hogy a GPU-k elérjék az 1126 MHz-es magórajelet, míg a memórialapkák 6332 MHz-es effektív frekvencián ketyegtek.

Túl sok háromutas SLI-be kötött GeForce GTX 680-nal még nem rendelkeznek a tuningosok, így 3DMark 03-ban, 3DMark 05-ben, Aquamarkban és 3DMark Vantage-ben (Performance mód) csak egy eredmény szerepel, de valakinek mindig el kell kezdenie a sort. Az Unigine Heaven esetében DirectX 11-es és DirectX 9-es módban már versenyben sikerült kiharcolni az első helyet, ami nagyszerű eredmény. Sőt, a kétutas GeForce GTX 680-ak mezőnyében szintén az első helyen látható a magyar zászló, mivel az Unigine Heaven DirectX 9-es módjában jones965 ismét a leggyorsabb eredménnyel állt elő. Utóbbi esetben a kártyákon található memórialapkák már 6364 MHz-es effektív órajelen üzemeltek.

Természetesen az eredményekhez gratulálunk Kerekes Jánosnak, aki tudtunkra adta, hogy ez a teszt nem jöhetett volna létre a kártyákat birtokló Cybertrone felajánlása nélkül.
Előzmények
-
Az ígéretes GeForce GTX 670 VGA tesztje
Leteszteltük a sorban második, Kepler architektúrára épülő asztali GeForce videokártyát.
Egyenlő esélyekkel indulnak a gyártók NVIDIA GeForce GTX 680-as VGA-i
-
Az NVIDIA válasza: GeForce GTX 680
Szinte minden szempontból kiveséztük az NVIDIA Kepler architektúrájára épülő, GK104 kódnevű újdonságát.
-
Interjú: jones965, avagy modding mesterfokon
Remekbe szabott, átalakított házakat, érdekes felszerelést és extrém tuningos rendszert láttunk egyik olvasónknál.

