Megajándékozta magát az AMD
A vállalat leszállította az 500 milliomodik x86-os processzorát. – írta: Abu85, 3 éve
Az AMD idén májusban ünnepelte fennállása 40. évfordulóját, ám az igazi ajándékra mostanáig várni kellett. Az 1969. május 1-jén alapított vállalat bejelentette, hogy leszállította az 500 milliomodik x86-os processzorát. A 40. születésnap és az előbbi mérföldkő okán a cég nyereményjátékot is hirdetett, melyre sajnos csak az észak-amerikai lakosok nevezhetnek. A résztvevők között négy darab HP Pavilion dv2z típusú notebookot sorsolnak ki.
Arról nem lehet tudni, hogy a legfőbb konkurens Intel pontosan hol tart most, mert legutoljára 2003-ban jelentettek hasonló mérföldkövet. Addig egymilliárd x86-os processzort szállított le a Santa-Clara-i óriáscég.

Természetesen az örömteli esemény mellett az AMD folytatja a harcot az Intel és az NVIDIA termékei ellen. Az év végéig még számos fronton erősít a vállalat. Idén az új generációs notebookplatformok mellett megérkeznek az első DirectX 11-es API-t támogató Radeonok is, melyekről meglehetősen optimistán nyilatkoznak a tervezők. A bizakodás valószínűleg nem véletlen, hiszen az NVIDIA új fejlesztéséről még semmit sem lehet tudni.
Előzmények
-
Phenom II X2 és Athlon II X2
Az AMD kétmagos processzorokkal bővítette kínálatát. Rájuk is fért, mert ezen a téren el voltak maradva.
Elrajtoltak az AMD hatmagos szerverprocesszorai
-
Az AMD felzárkózott: Phenom II X4 955
Hosszú idő után ismét 3,2 GHz-es processzor található az AMD termékpalettájának csúcsán: itt a Phenom II X4 955 Black Edition.
-
Phenom II: az AMD mentőövet dob önmagának
Cikkünkből megismerhetjük az újításokat, és az új processzor teljesítményére is fény derül.

