Hirdetés

Egyre több felhasználónál villog a Surface Pro 4 kijelzője

A hiba fagyasztással korrigálható, legalábbis fél órányi használhatóságot lehet nyerni a trükkel.

A Microsoft még a 2015-ös esztendő őszén mutatta be a Surface Pro 4-et, amely egészen kellemesre sikerült, de ahogy telik az idő, úgy jönnek elő a nem várt hibái. Egyre több felhasználó panaszkodik ugyanis arra, hogy a megvásárolt és már lejárt garanciájú termék kijelzője egyszerűen villog.

Persze a Surface sorozat amúgy sem tartozik a rendkívül megbízható eszközök közé, legalábbis a Reuters szerint, amely média az elmúlt nyáron összegezte kilencvenezer felhasználó visszajelzését, és arra jutottak, hogy nagyjából két évnyi használat után a megkérdezettek 25%-a futott valamilyen hardveres problémába.

A friss jelenséggel kapcsolatban az érintettek nem hagyják magukat, és létrehozták a Flickergate nevű weboldalt, ami csak ezzel a villogó kijelzőre vonatkozó hibával foglalkozik. Állításuk szerint már 1800-nál is több felhasználó küzd a problémával. Egyesek számára a Microsoft cserekészüléket ajánlott, de a hiba megmaradt. Sőt, volt olyan érintett, akinek négyszer is cserélte a Surface Pro 4-et a gyártó, és a gond nem múlt el.

A Microsoft egyelőre szűkszavú az üggyel kapcsolatban. Elsődlegesen arra biztatnak mindenkit, hogy vegyék fel a kapcsolatot a terméktámogatással foglalkozó részleggel.

A problémára egyébként nincs egzakt megoldás, de viszonylag jól működő trükk a fagyasztás. Ez szó szerint értendő, ha a hiba előjött, akkor a tabletrészt zacskóban be kell rakni a mélyhűtőbe egy rövid időre (nagyjából egy percre), és utána nagyjából fél óráig használható lesz a gép.

Előzmények

Hirdetés