A harmadik generációs Ryzen megjelenése óta számos AGESA verziót hozott ki az AMD, és ezeknél megfigyelhető volt, hogy a processzor működése a boost órajel tekintetében némileg megváltozott. A felhasználók visszajelzései szerint a legnagyobb boost órajeleket az 1.0.0.3-as AGESA érte el, míg az ennél újabb 1.0.0.3AB és 1.0.0.3ABB esetében a maximálisan meghirdetett boostot a legtöbb processzor sok esetben nem tudta elérni, nagyjából 25-50 MHz-cel elmaradt tőle.

Ezzel kapcsolatban egymásnak teljesen ellentmondó hírek láttak napvilágot, többek között például az, hogy a hardver ezt bírja, de eközben több alaplapgyártótól azt az információt kaptunk, hogy az 1.0.0.3AB és 1.0.0.3ABB ugyan valóban kisebb órajelre dolgozik, viszont tovább tudja azt tartani. Teljesítményben igazából kimérhetetlen volt a különbség a legnagyobb boost órajeleket elérő, 1.0.0.3-as AGESA verzióhoz viszonyítva, tehát a vita nem is arról szólt, hogy a processzorok tempója lassult volna, hanem a maximális órajel elérése volt a kérdés. Itt az is egy fontos tényező, hogy a felhasználók számára mi a jobb. A teszteknél egyértelműen a rövid, de nagy órajelemelések az ideálisak, mert a legtöbb tesztprogram nem fut pár percnél tovább, viszont a felhasználók számára már sokkal kedvezőbb, ha a boost algoritmus inkább az időtartamra van optimalizálva, mivel így tovább tudja tartani a magasabb órajelet, még ha nem is éri el a maximális értéket.

Ami biztos, hogy az AMD a megjelenéskor kiadott AGESA verzió óta többször is belenyúlt a rendszerbe, legerősebben az 1.0.0.3AB-ben, ami után tovább tudja tartani az órajeleket a processzor, viszont ritkábban éri el a papíron meghirdetett maximumot. Valószínűleg az AMD úgy gondolta, hogy rövidebb ideig futó tesztekben ennek hibahatáron belüli lesz a hatása, vagyis kvázi nem mérhető majd lassulás, miközben a hosszabb ideig futó terhelésnél jól jönnek majd a felhasználóknak a plusz megahertzek, bár itt is 1% alatti előrelépésről lehet szó. Mindez a boost megjelenése óta általános probléma, ugyanis maga az órajelemelés nem tart örökké. Amint a processzor elér egy kritikus hőmérsékletet, elkezd lassulni, és vagy beáll az alapórajelre, vagy talál egy olyan órajeltartományt, amit hosszabb távon is képes tartani. Ez a jelenség gyártótól független, amiért viszont mindenki dolgozik, hogy a magasabb órajel minél tovább kitartson.

A felhasználók viszont nem túlzottan örültek ennek, valószínűleg azért, mert a maximális órajel hiányát jóval egyszerűbb észrevenni, mint a boost tartósságát, és erre reflektált az AMD az elmúlt héten, hogy hoznak egy olyan AGESA verziót, amellyel a processzorok többször érik el a specifikált maximális órajelet. Ez a Combo-AM4 1.0.0.3ABBA jelzést viseli, és az alaplapgyártók már meg is kapták, így két-három héten belül elkezdenek érkezni a BIOS-ok, amelyekben az új mikrokód található.

Az AMD szerint a módosítások, amiket végrehajtottak 25-50 MHz-cel tudják emelni a boost órajelet, pont annyival, amennyit a felhasználók hiányoltak, arról viszont nincs hivatalos adat, hogy visszaeshet-e a boost tartóssága az utóbbi két AGESA verzióhoz képest, amelyeket ugye pont erre optimalizáltak. A vállalat ugyanakkor annyit elárult, hogy az új mikrokód képes a processzor üzemfeszültségét alacsonyabb szinten tartani, méghozzá azáltal, hogy kiszűri az enyhe terhelésű alkalmazások órajel- és feszültségváltozásra vonatkozó igényeit. Valószínű tehát, hogy a boost tartóssága az első BIOS-okhoz képest jobb lesz, és a maximális órajel jobb elérését az alacsonyabb üzemfeszültségre való optimalizálással hozzák.

Annyit kihangsúlyoz a cég, hogy a boost rengeteg tényezőtől függ, a futtatott programon terhelése mellett, az aktuális feszültség- és hőmérsékleti adatokon túl, még a környezeti hőmérséklet is befolyásolja ezt a paramétert. Emiatt ez nem egy olyan adat, ami nagyon egyszerűen meghatározható, de ha megfelelő az adott rendszer hűtése, és minden jól van beállítva a BIOS-ban, akkor például a PCMark 10 tesztnél hatékonyan ellenőrizhető, hogy a processzor képes-e elérni a maximális boost órajelet. Bizonyos alkalmazások viszont ennek tesztelésére nem alkalmasak, mert túl nagy terhelést fejtenek ki ahhoz, hogy a CPU maximális üzemfrekvencián tudjon ketyegni.

Az AMD az új mikrokód mellett egy Monitoring SDK-t is hoz. Ez azért fontos, mert ennek segítségével a monitorozó programok fejlesztői kapnak 30-nál is több API-hívást, amivel hatékonyan tudják monitorozni a Ryzen processzorokat. Ezeket használja egyébként a Ryzen Master is, csak a többi szoftverfejlesztőnek ezek a lehetőségek korábban elérhetetlenek voltak. Utóbbi is problémát jelent, mert nem biztos, hogy elég hatékonyan tudja egy nem AMD által tervezet szoftver visszajelezni az órajelet, ugyanis a mintavétel fix időközönként történik, de a Ryzenek már képesek a mintavétel közötti időtartamon belül is többször tudnak órajelet váltani. Az új API-val elérhető lesz az úgynevezett peak órajelérték, amely a leggyorsabb mag maximálisan kimért órajelértékét jelzi vissza az adott mintavételi cikluson belül.

Annak egyébként pokolian kicsi az esélye, hogy az új Combo-AM4 1.0.0.3ABBA verziójú AGESA érezhető gyorsulást fog eredményezni. Annyira apró az előrelépés, hogy ezek bőven hibahatáron belüli különbséget jelentenek, vagyis alapvetően ez nem a teljesítményről szól, hanem sokkal inkább a felhasználók rendkívül érzékeny lelkének megnyugtatásáról, hogy végre lássák a kívánt órajelértéket. A gyakorlatban viszont – a nyugodtabb alváson kívül – nem nyernek vele semmit.