MSI blog: hatékonyabb munkavégzés

Évente több száz órát töltünk a számítógép előtt – nagyon nem mindegy, mennyire kényelmesen tesszük ezt!

Bár kívülről úgy tűnhet, hogy semmi jelentősége annak, milyen monitor, billentyűzet, egér előtt ülve, milyen környezetben végezzük munkánkat, ez egyáltalán nincs így: a nem megfelelő eszközökkel a feladatok elvégzése is sokkal kényelmetlenebb, mely egyrészt rontja a hatékonyságot, másrészt hosszabb távon akár komoly egészségügyi problémákat is okozhat. Szerencsére mindez elég könnyen és olcsón megúszható, ha már a kezdetekkor a megfelelő számítógépet, monitort és kiegészítőket választjuk, illetve kicsit odafigyelünk a munkakörnyezet kialakítására.

Ha egy modern irodai munkahelyet veszünk alapul (ami természetesen lehet otthon is), akkor annak központi eleme alighanem a kijelző lesz, második legfontosabb komponense pedig maga a számítógép. Sokan dolgoznak viszont ma már notebookon, ami ezt a két egységet kombinálja, csakhogy az így dolgozók közül sokan vannak, akik soha nem használják ki a notebookok hordozhatóságát, egyszerűen csak azért ülnek ilyen gép előtt, mert ezt egy egységben lehetett megvásárolni, nem kellett összeszerelni, ráadásul viszonylag kis helyet foglal, mert nem kell egy külön dobozt tárolni még az asztal alatt is. Ezek a felhasználók viszont biztos, hogy jobban járnának noteszgép helyett valamilyen egybegéppel, mely ugyan nem hordozható, viszont a notebookokhoz hasonlóan csendes, nem foglal sokkal több helyet, viszont jelentősen ergonomikusabb, köszönhetően a nagy méretű kijelzőnek, a teljes értékű billentyűzetnek és az egérnek.

Ilyen egybegépből többet is találunk az MSI kínálatában, köztük olyanokat is, melyekben a legújabb csúcskategóriás hardver üzemel, tehát teljesítményben is felveszik a versenyt még a legerősebb notebookokkal is. A kijelzőméretet tekintve 22, 24 és 27 hüvelykes panelekkel számolhatunk – különleges felhasználási területekre a gyártó kínál 16”-es változatokat is, de klasszikus irodai munkákhoz az említett három méret a megfelelő. Ide tartozik például a gyártó PRO családjának AP243T névre hallgató tagja, melyben 12. generációs Intel processzor (Core i7-12700-ig bezárólag), akár 64 GB RAM, egy M.2 és egy 2,5”-es SSD és integrált grafika található. Az utóbbi egy 23,8”-es, Full HD felbontású és érintésérzékeny kijelzőt hajt meg, mely gesztusalapú irányítást is lehetővé tesz.


MSI PRO AP243P [+]

A hardver további komponenseit illetően vezeték nélküli WLAN adaptert (akár Wi-Fi 6E kompatibilitással), vezetékes Ethernetet, Bluetooth kapcsolatot, Full HD felbontású, Windows Hello kompatibilis webkamerát és egy 120 wattos tápegységet is kapunk. Csatlakozókból is rendelkezésre áll minden, ami szükséges: két USB 3.2 Gen2 port (egy Type-C, egy Type-A), két USB 3.2 Gen1 Type-A, két USB 2.0, HDMI és DisplayPort, illetve hang ki- és bemenet is található a gép oldalain.

Az extrák között megtalálható az MSI Tile (erről a Summit üzleti notebookok kapcsán már írtunk), és megkapjuk a Tobii Aware biztonsági csomagot is, mely a webkamerához kapcsolódva például elhomályosítja a kijelzőt, ha érzékeli, hogy mások ott állnak a hátunk mögött. Ami érdekes lehet még, az a VESA kompatibilitás, ez a gép ugyanis leszerelhető a magasságállítást is kínáló állványról, és bármilyen, 75 x 75 mm-es rögzítőpontokkal rendelkező konzolra ráépíthető.


MSI Modern AM242TP [+]

Az elegánsabb, de a nyers erőre kisebb hangsúlyt fektető Modern család tagjaként az AM242TP az Alder Lake-P processzorokra épül – a legerősebb konfigurációban Core i7-1260P-t találhatunk. A hardver többi része egyezik a PRO változatéval, ide értve a tíz ujjunkat érzékelni képes, 23,8 hüvelykes Full HD kijelzőt is.


MSI Modern AM242TP [+]

Ami különbség viszont, hogy nincs MSI Tile (de Tobii Aware van), viszont a csatlakozók kiegészülnek egy HDMI bemenettel is, ami lehetővé teszi, hogy ezt az egybegépet egy közönséges, magasságában is állítható állvánnyal rendelkező érintésérzékeny kijelzőként használjuk.


MSI PRO AP222T [+]

A 22”-es mérettartományban találjuk a PRO AP222T 13M modellt, mely már 13. generációs Intel platformra épül, és Core i7-13700 processzorral is választható. A főbb komponensekben itt sincs eltérés, csak a méretek kompaktabbak, hiszen a 21,5”-es Full HD kijelző kisebb házban is elfér. A csatlakozókínálatban két USB 3.2 Gen2 Type-A, egy USB 3.2 Gen1 Type-C, egy ugyanilyen gyors Type-A, két USB 2.0, RS-232 soros port, Ethernet, hangcsatlakozók, SD kártyaolvasó, két audio jack, illetve HDMI ki- és bemenet áll rendelkezésre. Ez utóbbiból kitalálható, hogy a fentebb említett, érintőképernyős monitorként való használat itt is elérhető.


MSI PRO AP222T [+]

Valamennyi említett modellben közös, hogy az MSI kifejezetten munkára szánta őket, és igyekezett ennek megfelelően felszerelni őket extrákkal. Ezek közül a Tobii Aware-t és az MSI Tile-t már említettük, de megjegyeznénk még a szemkímélő MSI Eye Care csomagot is, mely tükröződésmentes bevonatot, villódzásmentes háttérvilágítást és kék fényt csökkentő megoldást tartalmaz. A kényelmes munkapozíció megtalálását állítható és dönthető állvány segíti, melyet szükség esetén a már említett módon helyettesíthetünk bármilyen VESA szabványú egyéb megoldással is.

Az eddig említett gépek kiválóan megfelelnek tehát az alap munkavégzésre, de aki sok programmal dolgozik egyszerre, az nagyot lendíthet a hatékonyságon egy második kijelző használatával. Erre kitehetők például a ritkábban szükséges programok, de arra is jó, hogy adatokat hasonlítsunk vagy másoljunk egyik helyről a másikra anélkül, hogy folyton az Alt+Tabot nyomogatnánk. Mivel valamennyi AiO rendelkezik HDMI kimenettel, így egy újabb képernyő munkára fogásának egyiknél sincs akadálya – ahol pedig bemenet is van, ott maga az egybegép tud ilyen szerepet betölteni például egy notebook mellett.


MSI PRO MP341CQ [+]

Második monitorra is sokféle opciónk van, attól függően, hogy mire szeretnénk használni az eszközt. Aki például videóvágással, grafikai munkával foglalkozik, annak nem lesz elég a Full HD felbontás és a 24”-es képátló. A 34”-es, 3440x1440 pixeles PRO MP341CQ kijelző viszont jó lehet ilyenkor, ráadásul 21:9 képarányával sok eszköztárat elhelyezhetünk rajta a fő ablak két oldalán. Ez a megjelenítő egyébként egy 1500R íveltségű VA panelt használ, mely 100 Hz-es frissítésre képes, FreeSync támogatással is rendelkezik, maximális kontrasztaránya pedig eléri a 3000:1-et. A készülék 116%-os sRGB színteret kínál, és két HDMI, illetve egy DisplayPort bemenettel, továbbá audio jack kimenettel rendelkezik.


MSI PRO MP273QV [+]

A klasszikus üzleti monitor kategória tökéletes képviselője a PRO MP273QV, mely a 27”-es képátlót 2560x1440 pixeles felbontással párosítja. Az élesebb kép mellé itt is megkapjuk az MSI Eye Care csomagot, hogy minél kevésbé fáradjon szemünk az egész napos munka során. Ez a kijelző is VA panelre épül, mely 4000:1 natív kontrasztot biztosít közel 100 százalékos sRGB színtér mellett. Bemenetekből itt is két HDMI, illetve egy DisplayPort átt rendelkezésre, továbbá van 2 x 2 wattos hangszórópár és fülhallgató-kimenet is.


MSI PRO MP273QP [+]

Egy másik opció lehet a szintén 27 hüvelykes, 2560x1440 pixeles PRO MP273QP monitor, amely IPS panelre épül. Ez a készülék 1000:1 kontrasztot és 102%-os sRGB színteret kínál, csatlakozókínálata pedig megegyezik VA paneles testvéreiével. Állványa azonban többet tud, ugyanis pivot funkcióval is rendelkezik, ami például hosszabb szövegek olvasásakor tud nagyon sokat segíteni.


[+]

A többmonitoros munkát az MSI egy külön szoftverrel is segíti, ez a DisplayFusion, ami igyekszik a lehető legtöbbet kihozni a munkaterületből. Ez nemcsak az olyan kényelmi funkciókra terjed ki, mint a Windows hátterek elosztása, hanem a felbontások, frissítési frekvenciák egy kezelőpanelen történő beállítása, monitorokhoz kapcsolódó profilok mentése. Érdekes szolgáltatása a rendszernek, hogy az ablakok viselkedését is automatizálhatjuk vele, például beállíthatjuk, hogy egy bizonyos program megnyitásakor annak ablaka rögtön kerüljön át a másodlagos kijelzőre, ott viszont rögtön legyen maximális méretű.

  • Kapcsolódó cégek:
  • MSI

Előzmények