Kisebb MSI notebook érkezett játékokhoz

Az MSI továbbra is nagy figyelmet szentel a Gaming sorozatú, játékosoknak tervezett notebookoknak, így a májusban bemutatott felújított GX60 és alapvetően új GX70 után bemutatkozott a GE40 is, ami a nyers teljesítmény tekintetében elmarad az előbbi megoldásoktól, ugyanakkor más kategóriába is nevez, mivel kisebb kijelzőt kap, és könnyebb is lesz az egész masina.

A GE40 által használt 14 colos matt kijelző 1600x900 pixel megjelenítésére képes, és a LED-es háttérvilágítás sem maradt el. A 2 kg-os termék a maga 339 x 239 x 22 mm-es méreteivel a játékra szánt notebookok között igen vékonynak és könnyűnek számít, így akár még hordozni is lehet. A formás ház egy Intel Core i7-4702MQ jelzésű APU-t tartalmaz, amit 8 GB-os kapacitású DDR3 szabványú rendszermemória egészít ki. Az alapvető programok esetében a grafikát az Intel HD Graphics 4600 jelzésű IGP számolja, de komolyabb terhelés mellett egy 2 GB-os kapacitású GDDR5-ös szabványú fedélzeti memóriával felvértezett NVIDIA GeForce GTX 760M jelzésű MXM modul felel a számításokért. A két grafikus vezérlő között az Optimus technológia vált.


[+]

Az adattárolás feladatát 750 GB-os HDD látja el, ami opcionálisan kiegészíthető egy 128 GB-os mSATA SSD-vel, viszont ebben az esetben a DVD-írótól búcsúzni kell. Itt lényegében a hellyel van gond, így a vásárlónak döntenie kell az SSD-s gyorsítótár vagy az optikai meghajtó között. Természetesen alapfelszereltség a Bluetooth 4.0 és az IEEE 802.11b/g/n Wi-Fi vezérlő, a kártyaolvasó és a HD webkamera, valamint az USB 3.0-s és 2.0-s portok. A kijelzők kezelése szempontjából egy HDMI interfész áll rendelkezésre. A notebook akkumulátora webes terhelés mellett nagyjából 4-6 órát bír ki, míg teljes terhelés esetén egy órán belül megadja magát, de ez jellemző a játékokra tervezett, viszonylag sokat fogyasztó masinákra.

Az MSI az előtelepített Windows 8 operációs rendszerrel rendelkező GE40-es notebookot DVD-íróval 1300, míg SSD gyorsítótárral 1400 dollárért szállítja.

  • Kapcsolódó cégek:
  • MSI

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés