Az MSI és a Sandy Bridge

Kétség nem fér hozzá, hogy az idei év a fúzióról fog szólni. Az Intel és az AMD is a napokban mutatta be processzorát, melybe grafikus mag került. Az MSI rengeteg, Sandy Bridge-re alapozó újdonságot tervez piacra dobni az elkövetkező hetekben, melyekkel ma élőben találkoztunk.

Az új Intel platform bemutatkozásával újabb forduló indul az alaplapok óriási harcában, hiszen a Sandy Bridge esetében szinte minden teljesítményt meghatározó tényező a processzorba került. Az alaplapgyártók hozzáadott, extra funkciókkal, képességekkel igyekeznek felkelteni a vásárlók érdeklődését. Az MSI nagyon gyakorlott már ezen a téren. Gondoljunk csak vissza DrMOS rendszerre, mely az OC Genie és egyéb megoldásokkal együtt két éve, két generációval ezelőtt mutatkozott be, a P45-ös chipkészlettel.

[+]
[+]

Mára rengeteget fejlődtek ezek az energiát spóroló, jobb teljesítmény, stabilabb üzemet biztosító funkciók. Jelenleg a fő hangsúlyt a Military Class II kifejezés kapja. Itt különleges minőségű, hadiipari és tudományos követelményeknek megfelelő alkatrészekről van szó: Hi-c kondenzátorokról, alumíniummagos szilárd elektrolitos kondenzátorokról, a korábbinál hatékonyabb tekercsekről. Apró részletek ezek, de együtt sikeresen felvehetik a versenyt a konkurensekkel.

[+]
[+]

További fontos részlet az MSI alaplapos stratégiájában, hogy igyekeznek a konkurenseknél gazdagabb felszerelést biztosítani. Például már a középkategóriás Sandy Bridge alá való modelleknél is elérhető az SLI, és van olyan alaplapja is az MSI-nek, amin nem kevesebb mint tíz USB 3.0-s csatlakozó és négy SATA 3.0-s aljzat kapott helyet. A második legkomolyabb MSI P67A-GD65-öt már élőben kipróbáltuk.

Bemutatkozott a gyártó három új LCD-PC-je is, vagyis a Wind Top sorozat 20”-es képernyővel ellátott, Brazos platformos AE2050 modellje, és két Sandy Bridge-es gép, a 21,5”-es monitoros AE2210, valamint a 23,6”-es AE2410 is. Ezekről korábbi, CES-es összefoglaló hírünkben már beszámoltunk. A számítógépek érdekessége, hogy gyárilag találhatunk rajtuk két-két 3.0-s USB portot, amiken keresztül kikapcsolt állapotban is tölthetünk eszközöket (Super Charger Device).

MSI Wind Top EA2410
MSI Wind Top EA2410

Végül pedig a játékosok által várt hordozható gépeket is leleplezte a gyártó. A GT660 utódjai, az MSI által szimplán csak a világ leggyorsabb notebookjaiként emlegetett, GT680 és GT780 jelzésű termékek debütáltak. A Sandy Bridge-es masináknál nem fogták vissza magukat a tervezők, és elég ütős konfigurációkat hoztak össze. A GT680 külsőre még elődjére emlékeztet, de belül nagyobb változások voltak. Grafikus kártyaként az 1,5 GB-os GDDR5 memóriás NVIDIA GeForce GT460M található benne, rendszermemóriaként maximum 16 GB kerülhet bele, processzora pedig a Core i7-2630QM. A RAID 0 tömbként is használható kétmeghajtós megoldása az írási és olvasási tempót akár 70%-kal is meggyorsíthatja, a Turbo Drive Engine+ technológia pedig a CPU-t és a GPU-t tuningolja egyszerre a Turbo gomb megnyomásakor. A multimédiás élményről sem feledkeztek meg: Dynaudio és THX Premium Sound hangrendszerek szólaltatják meg a 2.1-es, azaz mélynyomós hangszórókat.

MSI GT680 [+]
MSI GT680 [+]

Míg a GT680 a fiatalosabb versenyzőnek tűnik LED-jeivel és élénk színével, a GT780 fémborításos külsejéről a higgadt komolyság tükröződik. Az Intel HM67-ére épülő konfiguráció négymagos Core i7 CPU-t, legfeljebb 16 GB RAM-ot és az NVIDIA GeForce GTX 560M típusú 1,5 GB memóriás videokártyát tartalmazza. Ez egy be nem mutatott modell, és feltételezhetően a GF106-os lapkára épít, vagyis 192 CUDA mag van benne, a memóriabusz pedig 192 bites. A 17,3”-es képernyő Full HD-s vagy 1600x900 pixeles felbontású lehet, a háttértár pedig RAID-be kötött 640 vagy 1000 GB-os merevlemezekből, vagy 120 GB-os SSD-kből állhat össze. A gép energiaellátását a 9 cellás, 7800 mAh-s akkumulátor biztosítja, a hálózati kapcsolat pedig N-es Wi-Fi-n vagy Bluetooth adapteren bonyolítható le. Találhatunk még rajta 3.0-s USB portokat, eSATA, D-Sub, 1.4-es HDMI aljzatokat, illetve 720p-s webkamerát és kártyaolvasót is.

MSI GT780
MSI GT780

  • Kapcsolódó cégek:
  • MSI

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés