Hirdetés

Nincs hiány Radeon- és GeForce-termésben

Az elmúlt hónapokban annyi új grafikus kártyát jelentett be az AMD és nevezett át az NVIDIA, hogy már a gyakorlott felhasználó sem tudja, mely termékek vetekednek egymással a vásárlók kegyeiért. Éppen ezért érdemes a piac különböző kategóriáit végignézni és rendezni a hadban álló felek erőviszonyait.

Belépőszint

Az egész piac legolcsóbb kártyái, név szerint a Radeon HD 3450 és a GeForce 8400 GS a 7000 forintos ársávban veszik fel a bokszkesztyűt, míg a 2000 forinttal drágább csoportban a Radeon HD 3470 és a GeForce 8500 GT, újabb nevén 9400 GT küzdelme folyik. A teljesítményt tekintve mindkét esetben az NVIDIA rendszere nyer, viszont ebben a kategóriában a multimédiás képességek számítanak igazán, így az AMD portékái is esélyesként küzdenek. A vörös oldal azonban rövid időn belül megerősíti jelenlétét, hiszen érkezik a Radeon HD 4350-es és a HD 4550-es versenyzőpáros, mely már a teljesítményért járó koronát is be szeretné zsebelni. A 13 000 forintos szegmensben a Radeon HD 3650 és a GeForce 9500 GT, régebbi néven 8600 GT harcával peregnek az események. A zöldek rendszere multimédiás szolgáltatásokban ugyan hátrányban van a Radeonnal szemben, a teljesítményadatok viszont a GeForce eredményességét mutatják. Problémát jelent azonban, hogy 3000 forinttal drágábban egy sokkal gyorsabb, Radeon HD 4650 nevű modell lépett a ringbe, ami tulajdonképpen a legolcsóbb olyan grafikus vezérlő, mely alkalmas a mai játékok futtatására.

Asus és MSI GeForce 9500 GT [+]

Középkategória

A kategória legolcsóbb, 18 000 forintos árszegmensében a GeForce 9600 GSO és a Radeon HD 4670 csatározik. Nemrég megjelent tesztünkben kiemelt figyelmet kapott ez az ütközet, mely a HD 4670 győzelmével zárult. A 9600 GSO viszont nem várt módon „megújult”, így még nagyobb lehet a HD 4670 fölénye, ha maradnak a jelenlegi árak. Egy lépcsővel feljebb két öregedő rendszer, a GeForce 9600 GT és a Radeon HD 3870 vív komoly harcokat. Az átlagos teljesítményt figyelembe véve kiegyenlített a helyzet, de a sokkal jobb funkciólista ismét a Radeon mellé billenti a mérleg nyelvét. A különböző változatok árai 25 000 forint köré tehetők. A kicsivel drágább, 33 000 forintos ársávban mozgó GeForce 9800 GT önálló életet él, hisz az AMD nem biztosított még számára közvetlen ellenfelet. Érdemes azonban megjegyezni, hogy hozzávetőlegesen 7000 forintos extra befektetéssel beszerezhető a jelenlegi ár/érték bajnok Radeon HD 4850 grafikus kártya, mely közvetve ugyan, de veszélyezteti a NVIDIA itteni pozícióját. Hasonló árcédulával rendelkezik a meglehetősen nehezen elérhető GeForce 9800 GTX+, mely teljesítményben és szolgáltatásokban is elmarad az előbb említett AMD modelltől, így nem érdemes komoly figyelmet szentelni neki.

Asus és MSI Radeon HD 4850 [+]

Csúcskategória

A szegmens legalsó lépcsőfokán a Radeon HD 4870 és a GeForce GTX 260 helyezkedik el, mindketten 63 000 forint körül keresnek gazdát. A kártyák teljesítménye egálnak mondható, de technikai szolgáltatásaik eltérőek. Az AMD termékétől DirectX 10.1 és Xenos kompatibilis tesszellátor támogatást kapunk, míg az NVIDIA versenyzője a Physx technikával próbál hódítani. Közülük az alapján érdemes dönteni, hogy a felsorolt technikák közül melyik fontosabb számunkra. A GeForce GTX 260-nak létezik egy módosított változata, mely 8 helyet 9 darab TPC blokkal rendelkezik. Az új kialakítás alig pár százalékkal növeli meg a teljesítményt, a gyártók azonban komoly felárat számolnak fel az újabb termékért, így nem tekinthető versenyképes alternatívának. Ezzel szemben a GeForce GTX 280-as modellre már érdemes odafigyelni. A termék közel 100 000 forintos árát ugyan messze nem a magyar átlagfizetésekhez szabták, viszont a piac leggyorsabb, egy grafikus chipet tartalmazó rendszerét üdvözölhetjük a „drágaságban". A zöldek bánatára azonban az emberek nagy többsége komplett grafikus kártyát vásárol, függetlenül attól, hogy azon hány chip foglal helyet, márpedig a vörösök Radeon HD 4870 X2 névre hallgató zászlóshajója 25 000 forintos többletköltség mellett kínál átlagosan 60%-kal magasabb teljesítményt, ami elég hízelgő ahhoz, hogy meggyőzze a vastagabb pénztárcával megáldott vásárlókat.

MSI és Asus GeForce GTX 260 [+]

Memóriakérdés

A felhasználók életét a kártyákon helyet foglaló memóriamennyiség sem könnyíti meg, hiszen már a legkisebb modellekből is gyártanak 1 GB-os verziókat. De mégis melyiket érdemes vásárolni? Általános szabályként felfogható, hogy a belépőszinten nincs értelme a 256 MB-nál nagyobb memóriakapacitásnak. A középkategória esetén már az 512 MB az ajánlott érték. A csúcskategóriában a Radeonok mellé továbbra is elég az 512 MB-os kapacitás, a Geforce-ok esetén viszont ennél a mennyiségnél mindenképp nagyobb ajánlott.

MSI és Asus Radeon HD 4870 X2 [+]

Küszöbön álló frissítések és az árak

Komoly mértékű árcsökkentés várhatóan nem lesz, az AMD-nek a jelenlegi helyzet maximálisan megfelel. A termékpaletta még a Radeon HD 4830-cal fog kiegészülni, mely 640 shader processzorral és 32 textúrázó csatornával fog rendelkezni. Az adatok alapján ez bőven elég a GeForce 9800 GT életének a megkeserítéséhez. A sokak által várt Radeon HD 4850 X2 körül azonban nagy csend van, a megjelenést valószínűleg eltolták a karácsonyi szezonra, ami talán annak köszönhető, hogy a HD 4870 X2-es a vártnál sokkal magasabb eladásokat produkál. Az NVIDIA helyzete érdekes, a versenyképesség javításához mindenképp árcsökkentés kellene, viszont egyes termékek előállítási költsége – az ajánlott fogyasztói árhoz képest – jelenleg nagyon magas. Éppen ezért sürgeti a cég az olcsóbb gyártástechnológia bevezetését teljes termékskálájára. Ennek köszönhetően előreláthatólag két új versenyző is csatlakozik a következő hónapban a zöldek táborához, melyek az 55 nm-en gyártott G206 elnevezésű chipet foglalják magukba. A kereskedelmi nevük GeForce GTX 270 és GeForce GTX 290 lesz, és rendre a GTX 260 és GTX 280-as modelleket nyugdíjazzák; a referencia órajelekről és a belső felépítésről viszont nem került nyilvánosságra információ. Felmerült még egy, két grafikus chipet tartalmazó modell is, mely a GeForce 9800 GX2 mintájára készülne el. Az információ azonban meglehetősen ingatag alapokon nyugszik, mert a G206 bonyolult felépítése miatt két, viszonylag összetett nyomtatott áramköri lapra lenne szükség, ami rendkívül megdobná az előállítási költséget. A kártya teljesítménye pedig várhatóan nem lenne annyival jobb, hogy versenyre kellhessen a HD 4870 X2 ár/érték arányával.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés