Hirdetés

Nyolcmagos Opteron processzor 40 wattos TDP-vel

Az AMD majd 1 éve vásárolta fel a SeaMicro-t, mely vállalatot az energiahatékony szerverek úttörőjeként tartott számon a piac. Az akvizíció első gyümölcse az SM15000 jelzésű mikroszerver volt, melyet a szeptemberi bejelentés során négyféle konfigurációban leplezett le a cég. Érdekesség, hogy ezekből csupán egyetlen megoldás épült az AMD saját processzorára, a másik három a konkurencia Xeon, illetve Atom processzoraira alapozott. Ezen felül az SM15000-OP jelölésű compute kártya a rajtnál nem is volt elérhető, hisz az ahhoz szükséges alacsony fogyasztású Piledriver modulokra épülő Opteron még nem állt készen.

Az ehhez szükséges Opteron 4365 EE jelzésű modellre egészen mostanáig kellett várni. Az "EE" jelölés a leghatékonyabb megoldásokat jelöli, így nem csoda, hogy a processzorra mindössze 40 wattos TDP-t határozott meg az AMD. A Piledriver mikroarchitektúrára épülő nyolcmagos megoldás alapórajele kereken 2 GHz, melyet a Turbo Core 3.0 egészen 2,3 GHz-ig növelhet, akár az összes magra kiterjedően. Emellett a legfeljebb négy magra kivethető maximális turbó frekvenciája már 2,8 GHz. A Socket C32 tokozású Opteron 4365 EE nagyjából 10%-kal alacsonyabb fogyasztással rendelkezik, mint a Xeon compute kártyákon található E3-1260L és E3-1265L v2.

Előzmények

Hirdetés