A professzionális driver is jön a Radeon VII-hez

A szoftveres háttér tekintetében gyakorlatilag a Radeon Vega Frontier Editionhöz hasonlót kínál majd az AMD.

Az AMD a szoftveres háttér tekintetében mindig is kiemelten kezelte az asztali piacra szánt Radeonok csúcsmodelljét, amely korábban ugye a Radeon Vega Frontier Edition volt, míg most ezt a szerepet átvette a Radeon VII, amelyet nemrég mi is teszteltünk. Utóbbi hardver kapcsán azonban a vállalat csak a normál Radeon Software támogatását jelentette be eddig, viszont a hardwareLUXX megszerzett egy diát, amely szerint az érkező, Radeon Pro Software Enterprise Edition 19.Q1-es eszközillesztő is felismeri majd a hardvert.


(forrás: hardwareLUXX) [+]

A Radeon VII ezzel teljesen kiváltja a Radeon Vega Frontier Editiont, hiszen ehhez hasonlóan telepíthető rá egyszerre három meghajtó is. Ez a képesség nem új, már a 2017-es esztendő októberében teljessé vált, így a meghajtóváltást lehetővé tevő modul, biztosít egy olyan alapot, amelyet a Radeon Pro Software ad, és mellé még feltelepíthető maximum két darab normál Radeon Software. Ezek között szimplán lehet kapcsolgatni. Erre vonatkozóan viszonylag sok a tapasztalat a felhasználói oldalról, az AMD korában már mondta, hogy a legtöbb ügyfél egy stabil Radeon Pro Software és egy szintén stabil, normál Radeon Software meghajtót telepít, illetve mellé egy olyan tesztelésre szánt eszközillesztőt, amelyek nem feltétlenül stabilak, de a munkafolyamathoz szükségesek. Ezzel a felhasználási formával gyakorlatilag elkerülhető, hogy egy gépbe három GPU-t kelljen használni az igények teljes lefedésére. Szintén kiderült már korábban, hogy a meghajtóváltó funkció iránt leginkább a professzionális játékfejlesztők érdeklődnek, hiszen számukra jelent leginkább problémát az eszközillesztők folyamatos, de kényszerű cseréje.

Bár nincs kiemelve, de valószínű, hogy a Radeon Vega Frontier Editionhöz hasonlóan a Radeon VII esetében is megmarad a Wattman, viszont nem lesznek certifikációk. Utóbbihoz továbbra is Radeon Pro sorozatba szánt hardverek szükségesek.

Szintén nincs még konkrét információ, de a dián szereplő leírásból valószínű, hogy a Radeon VII is támogatja a Radeon Pro Security szolgáltatást, amit a Radeon Pro Software aktiválhat. Mint ismeretes, ennek segítségével elérhető, hogy a rendszer csak hitelesített környezetben bootoljon be. A rendszer a Microsoft Device Guard szolgáltatását egészíti ki, és megakadályozza a gép elleni rosszindulatú támadásokat. Ráadásul a AMD Secure Processor a kikapcsolás utolsó pillanatáig üzemel, tehát akkor is képes megfékezni a támadásokat, amikor már leállt a Microsoft Device Guard szolgáltatása. Az AMD szerint ez azért lényeges, mert az indításkor aktiválódó védelmek beépítése oda vezetett, hogy az utóbbi időben elszaporodtak azok a rosszindulatú kódok, amelyek a leállításkor próbálnak rést találni a pajzson.

Az érkező változással a Radeon VII a Radeon Vega Frontier Editionhöz hasonlóan úgynevezett félprofesszionális hardverré válik, ami abból a szempontból nagyon érdekes, hogy ilyet 700-800 dollár között nem igazán osztogattak eddig a gyártók, a jellemző árcédula ugyanis inkább 1000 dollár fölötti volt, de a szintén félprofesszionális kategóriába nevező NVIDIA Titan V és Titan RTX VGA-k 2000-3000 dollár között érhetők el. Ez érdekessé teheti a VGA-piacot a fejlesztőknek, hiszen a játékosoknak szánt termékek árai ugyan emelkednek, de eközben a legolcsóbb félprofesszionális VGA-nak sose volt még ilyen pénztárcabarát ára.

  • Kapcsolódó cégek:
  • AMD

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés