Hamarosan monitorozhatóvá teszi a Ryzen AI-t az AMD

A vállalat azon dolgozik, hogy az AI feladatokra szabott célhardver terhelése ellenőrizhető legyen a feladatkezelőben.

Az AMD az előző év elején mutatta be a Ryzen AI nevű célhardvert, amelyhez nemrég megérkezett a szükséges szoftveres háttér is. Ez a nyílt forráskódú ONNX futtatási környezetet biztosítja az elterjedtebb adattípusok elérhetőségét, a PyTorch, valamint a TensorFlow 2.11 és 2.12 támogatása mellett.

Az AMD most bejelentette, hogy a Microsofttal közösen az MCDM, azaz Microsoft Compute Driver Model infrastruktúrához illő támogatáson dolgoznak, elsődlegesen a Ryzen 8040 sorozathoz, de mivel a Ryzen AI részegység a többi lapkában is ugyanaz, így az újítás a régebb hardverekhez is jó lesz.

Az MCDM egyébként a Microsoft, NPU-kra, azaz neuronháló gyorsítókra szabott meghajtómodellje, ami a GPU-khoz tervezett WDDM leszármazottjának számít. Ez teszi majd lehetővé azt, hogy a Ryzen AI részegység terhelése monitorozhatóvá váljon a feladatkezelőben, így láthatóvá válik, hogy az egyes alkalmazások milyen terhelést fejtenek ki.

Nagyon nagy munkája egyébként itt nem volt a Microsoftnak, hiszen a GPU-khoz már egy igen komplex eszközkezelési infrastruktúra érhető el, így az ezekre szabott ütemezés, energiagazdálkodás, memóriakezelés és hibakeresés kvázi átmenthető az újabb hardverekre. Persze az NPU-k a nyers hardvert tekintve sokban különböznek a GPU-któl, viszont a szükséges szoftveres hátteret tekintetében a korábban bevezetett Windows modulokon nem kell sokat módosítani, hogy megfelelően működjenek.

  • Kapcsolódó cégek:
  • AMD

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés