A Samsung bejelentette, hogy 2020-as esztendő óta dolgozik egy saját objektumalapú hangszabványon, ráadásul a Google-lel együtt. Ez az Immersive Audio Model and Formats (IAMF) névre hallgat, és azt szeretnék elérni, hogy segítségével a televíziók remek 3D hangzást produkáljanak.
Ezzel a Samsung célja egyértelműen az, hogy hátrébb szorítsa a Dolby-t, amelynek Dolby Atmos nevű formátuma uralja e téren a televíziós szegmenst. A két cég csörtéje nem új keletű, hiszen a Samsung azért fejlesztette ki partnereivel a HDR10+ szabványt, hogy ne szoruljon rá a hasonló tudású Dolby Vision formátumra, és értelemszerűen ne kelljen licencdíjat fizetni a technológiáért.
Az IAMF technológia nyílt forráskódú modellre épül, azaz bárki használhatja. Ha minden jól megy, akkor 2024-es év elején, a CES kiállításon ki lehet majd próbálni működés közben is.