Egyszerű dizájnt és Kailh kapcsolókat kapott az SPC Gear GK650K

A lebegő dizájnos, csuklótámasszal is ellátott billentyűzet egyelőre csak amerikai kiosztással lesz elérhető.

Az SPC Gear piacra dobja a tavaly bemutatott GK630K teljes kiosztású változatát, az új verziót GK650K néven kell majd keresnünk. Dizájn terén nagy a hasonlóság a két modell között, hiszen mindkét billentyűzet floating kialakítással és alumíniumból készült fedlappal büszkélkedhet, az RGB háttérvilágítással is ellátott gombok esetében pedig rendeléskor választhatunk, hogy Kailh Red, Blue vagy Brown mechanikus kapcsolókat szeretnénk használni.


[+]

Az összesen 104 gombot felvonultató, NKRO és anti-ghosting képességekkel megáldott periférián némileg több hely van a felső gombsor felett, mint kompaktabb testvérén, ez pedig a numerikus számsor felett elhelyezett hangerőszabályzó görgő miatt indokolt. A billentyűzet kétállású, kihajtható lábakat és mágnesesen rögzíthető csuklótámaszt is kapott, míg a számítógéppel való összeköttetésre egy USB Type-C – Type-A csatlakozókban végződő, leválasztható kábel szolgál.


[+]

A mellékelt szoftverből makrózható GK650K már rendelhető a gyártó partnereitől, 2 év garanciával 80 euróért, egyelőre azonban csak US kiosztással érhető el, egyéb nyelvű modellekről egyelőre nincs hír.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés