Tartalomgyártóknak szánt PC az NZXT-től

A Creator PC egy olyan, előre összeállított konfiguráció, mely gamereknek, videóvágóknak és 3D modellezőknek is egyaránt jó lehet.

Kevesen tudják, de az elsősorban házaikról és kompakt vízhűtéseiről ismert NZXT weboldalának mélyebb bugyraiban egy BLD névre keresztelt aloldal is fellelhető, ahol az általunk játszani kívánt játékok bejelölése után a rendszer ajánl egy modellt a vállalat előre összeszerelt számítógépei közül, amelyekre két év garanciát vállal és 48 órán belül ki is szállítják nekünk. Persze nem meglepő, hogy ez a szolgáltatás itthon ismeretlen, hiszen csak az Egyesült Államokban és Kanadában elérhető, a gépajánló azonban bárhonnan elérhető, így a kevésbé hozzáértők számára egy jó kiindulási alap lehet, hogy milyen kategóriájú alkatrészeket kell beszerezni a megfelelő sebességhez.

Ebbe a „konfigurátorba” érkezett most egy új modell, amely egyszerűen csak a Creator PC megnevezést kapta, a névből pedig már sejteni lehet, hogy elsősorban tartalomgyártóknak lett összeállítva. A gép egy fekete vagy fehér színű NZXT H510 Elite házban lakik, amelybe a külső színnek megfelelően fekete vagy fehér NZXT N7 Z390 alaplapot szereltek a tervezők egy Kraken X62 AIO vízhűtés által hűvösen tartott Intel Core i9-9900K processzorral és 64 GB-nyi Team Group Delra memóriával megpakolva. A grafikus feladatokat egy ASUS gyártmányú GeForce RTX 2080 Ti VGA-ra bízták, míg a programok és adatok tárolásáért egy 1 TB-os NVMe SSD és egy 4 TB kapacitású merevlemez felel. Az árba az előre telepített Windows 10 Pro operációs rendszer tartozik, perifériákat azonban nem kapunk a pénzünkért, ezeket a megrendelés leadása előtt válogathatjuk össze az MSI és HyperX kínálatának néhány felsorolt tagja közül.

Az NZXT Creator PC már rendelhető a fent említett országok területén, vételára 3499 amerikai dollár.

  • Kapcsolódó cégek:
  • NZXT

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés