Hirdetés

Új cégóriás születik a flashmemóriák piacán

Az Intel és az STMicroelectronics (ST) bejelentette, hogy egy új vegyesvállalatban egyesítik flashmemória üzletágaikat. Az egyelőre ismeretlen elnevezésű cég a kutatás-fejlesztéstől a gyártáson át a globális értékesítési és marketingfeladatokig valamennyi tevékenységet átveszi. Az Intel a NOR típusú flashmemóriákat fejlesztő-gyártó részlegét szervezi ki, az ST pedig saját NOR erőforrásai mellett a jelenleg a Hynixszel közösen birtokolt, NAND flashre specializálódott vegyesvállalatban lévő érdekeltségeit is az új cégbe tagozná be. A jövőre gondolva az Intel ígéretes, a tervek szerint már ez évtől gyártásba kerülő PRAM technológiáját is átadja az új vállalatnak.

A vegyesvállalat érdekes pénzügyi konstrukcióban jön létre; egy bankkonzorcium 1,3 milliárd dolláros hosszú lejáratú hitelt és egy 250 millió dolláros hitelkeretet biztosít, a Francisco Partners magántőke-befektető társaság pedig 150 millió dollár készpénzzel száll be. A tranzakció – 2007 második felére várt – lezárásakor az Intel 45,1 százalékos tulajdonrészhez és 432 millió dollárhoz jut, az ST 48,6 százalékos része mellé 468 millió dollárt kap, a Francisco Partners pedig 6,3 százalékos részesedést szerez. Az új cég központja Svájcban lesz, a tulajdonosok és a befektetők kezdettől fogva nyereséges működésre számítanak.

A NOR típusú flashmemóriák igen megbízhatónak számítanak, és késleltetésük is kicsi. Jelenleg gyakorlatilag négy nagy vállalat osztozik ezen a piacon: sorrendben az AMD-ből kiszervezett Spansion, az Intel, az ST és a Samsung, vagyis a vegyesvállalat létrehozásával még erősebbé válik a piaci koncentráció. A lépés mindazonáltal várható volt, mivel a NOR memóriák forgalma az utóbbi években csak kismértékű növekedést produkált. Ez főként a NAND flash szárnyalásának tudható be, mely ugyan lassabb, de fajlagos költségei sokkal alacsonyabbak, így sok alkalmazási területen kiszorította a NOR típust.

Az új cég világszerte kilenc kutató-fejlesztő, illetve gyártóegységgel fog rendelkezni, és mintegy 8000 embernek ad munkát; a „megörökölt” szabadalmak révén szellemi tulajdona is igen jelentősnek számít majd.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés