A Windows 9-hez készülnek az új Surface tabletek

A Microsoft már javában készíti a Surface tabletek új generációját. Ezek közül a Windows RT-s verziók kapnak jóval nagyobb figyelmet, de a fejlesztés üteme lassul. Ez egyrészt köszönhető az érkező Windows 9-nek is, ami csak a következő év tavaszán jelenik meg, így az új Surface felhozatal is ehhez igazodik.

A legfrissebb pletykák szerint a Microsoft az NVIDIA Tegra K1 64 bites (ARMv8), kétmagos verzióját szemelte ki a Surface 3-ba, míg a Windows 9 ARM-os verziója is megkapná a szükséges frissítéseket, így a hardver képességei kihasználhatók lennének. A Surface Pro a vállalat számára kisebb fókuszú termék, így erről még nincs túl sok adat.

Persze ha bárki azt gondolja, hogy az idei év eltelhet új Surface nélkül, akkor azt kell mondanunk, hogy téved. Többek között a 7-8 colos kijelzővel megtámogatott Surface Mini régóta a levegőben lóg, és ezt a terméket 2014-re szánja a Microsoft. Információink szerint a Qualcomm és a Mediatek versenyez a tender megnyeréséért, de azt nem sikerült megtudnunk, hogy milyen képességű lapkákkal.

A régebb óta pletykált Xbox TV-vel kapcsolatban is érkezett pár adat. A Microsoft sosem rejtette véka alá, hogy a tévészolgáltatások is nagyon érdeklik, és az Xbox One esetében is erre építették fel a rendszer egy részét. Konzolt azonban nem mindenki vesz csak a tévé miatt, így valószínűleg nem alaptalan az a pletyka, hogy a vállalat a tévészolgáltatásához saját tévét is szeretne, amely Xbox One nélkül is képes biztosítani a tartalmat. A hírek szerint eredetileg saját fejlesztésű rendszerchipben gondolkodott a Microsoft, de ezt állítólag lecserélik egy AMD Mullins SoC APU-ra. Ebben lehet ráció figyelembe véve azt, hogy az utóbbi lapka sokkal jobban hasonlít az Xbox One APU-jához, így minden bizonnyal könnyebben menthető át a konzolról a tévés ökoszisztéma, illetve nem kizárt, hogy a Microsoft a hétköznapi játékosokat sem vetné meg. Márpedig az Xbox One és az Xbox TV közötti portolást a megegyező architektúrára épülő lapkák nagyban megkönnyíthetik.

Maga az Xbox TV egyébként közvetett válasz is lehet a konkurens Sony PlayStation Vita TV nevű eszközére, és még ki tudja, hogy hány nagy cég készül az idei évre egy nappali szórakozást megcélzó konzollal.

Előzmények

Hirdetés