Mától élnek a Windows Update szolgáltatás beígért változásai

A legfontosabb a 35 napos türelmi idő, amivel még egy darabig mentesülni lehet az automatikus frissítéstől.

Május második felében startolt el a Windows 10 May 2019-es frissítése, amelyet igény szerint telepíteni is lehetett, de mától élnek azok az újítások is, amiket a Microsoft ígért a jobb Windows Update szolgáltatás érdekében.

Ezek keretében a May 2019-es frissítés mostantól automatikusan is települ azokra a gépekre, amelyeken még nem található meg a korábbi, októberi csomag, illetve a PC-n belüli hardverekkel kapcsolatban nem talált kompatibilitási problémákat a Microsoft. Ez egyébként elég sok rendszert érint, ugyanis a korábbi frissítést nagyon sokan kihagyták a kétes hírneve miatt, így rengeteg gép ragadt az April 2018-as verzión. Ennek a terméktámogatása november 22-én jár le, és a Microsoft addig szeretné elérni, hogy az érintett felhasználók váltsanak May 2019-re.

A vállalat korábbi ígéretének megfelelően az automatikus frissítés telepítését legfeljebb 35 nappal el lehet halasztani. Ez a lehetőség is a mától él, és Windows 10 Home, valamint Pro licenc mellett is működik.

Lényegi változásként a Windows Update szolgáltatás át lett konfigurálva, így a May 2019-es frissítés automatikus telepítése (az opcionális manuális késleltetést leszámítva), akkor történik meg az egyes rendszereken, ha a Microsoft adatai szerint ez jó felhasználói élményt fog eredményezni. Ha valamelyik komponens gondot jelenthet, akár csak feltételesen is, úgy a Windows Update modul inkább nem csinálja meg a frissítést, és vár egy fejlettebb verziót, amelyben a potenciális gondot kijavította a Microsoft.

Egyelőre ez a Microsoft új koncepciója a Windows Update szolgáltatás működésére vonatkozóan, de az csak később derülhet ki, hogy a gyakorlatban mennyire válik majd be. Az mindenesetre látszik, hogy a redmondi óriáscég megpróbálja visszanyerni a felhasználók bizalmát, az októberi csomag okozta káosz után.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés