Widescreen TFT-k pro/kontra - Milyet? Melyiket? - Monitorok fórum

üzenetek

hozzászólások


Racecam
(HÁZIGAZDA)
Blog

Üdv mindenki!

Sztem mostanában elég sűrűn van szó ezekről az új szerzetekről, 16:10 es képaránnyal.
Egyre több gyártó rukkol elő ilyen kialakítású monitoraival. Szerintem sok embernek megmozgatja a fantáziáját. Legalábbis nekem nagyon :)
Az ötlet elméletileg nem rossz. Nem véletlenül alkalmazzák az ehhez nagyon hasonló 16:9 es képarányú vásznakat a mozikban, hiszen az ember horizontálisan nagyobb szöget lát be mint vertikálisan.
Persze a számítástechnikában korántsem csak a mozizás az elődleges szempont. Pl szövegszerkesztéshez véleményem szerint egyértelműen rossz az ilyen kialakítás. (mondjuk például mert egy hoszabb sor után nehezebben találod meg a következő sort.) Bár persze talán ezt is lehetne orvosolni egy 90° os forgathatósággal. :)
Aztán gond lehet még a felbontás. Ami jellemzően 19'' nál 1440x900; 20,1'' osnál 1680x1050; 23'' osnál pedig 1920x1200 pixel. Ebből sok gond merülhet föl, pl egyesek szerint így nehezebben olvashatóak a betűk a kicsi pixelméret miatt (ezt én mondjuk nem tartom kifejezetten erre a technológiára jellemző hibának). Aztán nem minden játék támogatja ezeket a felbontásokat, nem natívfelbontásban pedig ugye romlik a képminőség. Vagy natívban esetleg valami nyújtás jön létre, ami megintcsak idegesítő lehet.
Mondjuk a dolognak végülis akár még lehet előnye is. Halottam valami kis hackről, asszem CS-ben hogy kihasználvan a képarányt nagyobb látószög csalható elő. A részleteket nem tudom.
Mindenesetre nekem teccik ez a megoldás. Szerintem elég sokan vannak már akik birtokolnak ilyen monitorokat és megoszthatnák véleményüket azokkal akik ilyen technológia vételén gondolkodnak (mint pl én). Továbbá az erre épülő tipusokat is összevethetnénk. Melyiket érdemes venni, miért.... stb.
Meg egyáltalán még azt is meg kéne vitatni hogy egyáltalán jó-e ez a kialakítás, és ha jó akkor mikor miylen alkalmazásban és kinek jó? Sztem ezen hosszú vita lesz,
és mindenképpen érdemes róla beszélni.

Jó fórumozást!

Üdv: SystemRoot /2006. 02. 26/

A méretarányok összehasonlítása ezen az ábrán megtkinthető: [link]

Előzmény:
Widescreen TFT-k pro/kontra - Milyet? Melyiket? - Archívum I. [link]

----

Tisztelt Fórumtársak!

Az utóbbi időben elég sok kérdés ismétlődött a topikban, ezért álljon itt egy összefoglaló hsz., ami választ ad a legtöbb kérdésre.

Paneltípusok:

Egyes monitortípusok esetében kétes a panel típusa. A következőképp lehet megállapítani milyen panel is rejtőzik a monitorunkban:

Samsung monitorok esetén:

1. Lépj be a menübe.

2. Vedd le a fényerő (brightness) és a kontraszt (contrast) értékét 0-ra.

3. Tartsd nyomva a source gombot 5 másodpercig.

4. A megjelenő ablak utolsó sorában rejtőzik a panel mivolta.

# xAx-xxxx : Samsung panel.
# xLx-xxxx : AU Optronics panel.
# xDx-xxxx : CMO panel.
# xIx-xxxx : CPT panel.

LG monitorok esetén (szervíz menü előhozása):

1. Kapcsold ki a monitort.
2. Tartsd nyomva a "menu" gombot a monitoron és kapcsold be a monitort
3. A monitor bekapcsol, de te csak tartsd benyomva a "menu" gombot, amíg a szerviz menü meg nem jelenik.
4. A monitor ki-, be kapcsolásáig a "menu" gomb a szerviz menüt hozza fel, nem a rendes menüt.

Dell monitorok esetén azt tudom mondani, hogy lehetőség szerint nézz körül az interneten, hogy hanyas rev.-nél tart az adott monitor (minél nagyobb a rev. annál jobb), és lehetőleg kerüljük a "Made in Slovakia" és a "Made in Czech Republic" feliratúakat, helyette inkább ha lehetséges keressünk "Made in Ireland" feliratút.

Szervíz menü előhozása Dell monitor esetén: Tartsuk lenyomva a menu és + gombokat, majd kapcsoljuk vissza a monitort, és amikor teljesen megjelent a kép, engedjük el a + és menu gombokat, és nyomjuk meg a - gombot. Ezzel előhoztuk a rejtett menüt.

Pl. egy Dell 2007WFP rev. A03 esetén a következő paneltípusok lehetségesek:

RT803 - LG-Philips LM201W01 S-IPS; PM330 - Samsung LTM201M1 S-PVA. Dell 2007FP-nél pedig: UW473 - Samsung S-PVA; HN210 - LG-Philips S-IPS

A DVI-ről, a formátumairól és fontosságáról itt találhatsz bővebb információt: [link]

Nagyon fontosak továbbá a különböző monitor tesztelő programok, amikkel ki tudjuk szűrni, hogy a monitorunk pixel/subpixel hibás-e, illetve megnézhetjük milyen tulajdonságokkal bír a kijelző.

Álljon itt hát pár fontos program: A PixPerAn [link] kiskocsijával az utánhúzást lehet megvizsgálni.

Az Eizo tesztprogramjával [link] pedig monitorunk geometriáját, konvergenciáját, élességét, színkomponenseit és az esetleges pixel/subpixel hibákat ellenőrizhetjük.

A HDMI és a HDCP fontosságáról és magáról a technológiáról itt olvashatsz: [link]

A dinamikus kontrasztot soha ne nézzük egy monitor esetén! Csak a valósnak szabad hinni, a dinamikus csak vásárlómegtévesztő szöveg.

PixPerAn letöltés: [link]

Eizo tesztprogram: [link]

Használjátok továbbra is egészséggel a topikot!

Üdv, nike_

2008. 10. 01.

[ Módosította: yetike ]


ftc
(PH! nagyúr)
Blog

Igéretük szerint holnap nálam az LG 19-s wide ...remélem nem csalodok benne

amugy még nem volt 5000hsz :DDD csak 4998


kigyi_23
(senior tag)

Éppen a boltban egy 19-es LG-t nyüstölök.
Itthon meg egy 20.1-es LG-t majd sztem valamelyik nap megnézem a Belinea 20.1-est is :D


Racecam
(HÁZIGAZDA)
Blog

Az enyémmel együtt 4999. :D


Vik_79
(újonc)

Egy ideig szemeztem a Samsung 215-el (uj panel, szep szinek,stb..), ja meg az ara is lement cirka 3 honalp alatt 189-rol 115-re (asszem most ennyier vesztegetik). Kicsit feltuno volt ez az arzuhanas, kulfoldi oldalakon is utana olvastam, es kiderult, hogy az ekkora merteku arcsokkenes valoszinusitheto oka az input-lag. Sajna ez a jelenseg minden ilyen panellel szerelt monitorra jellemzo, csak ennel a tipusnal a legszembetunobb. (FPS-eknel a legszebmetunobb, idonkent 50-60 ms-al is kesobb reagal) A jelenseget a gyarto is elismerte, kulfoldon vissza is adtak a reklamalok penzet, nalunk nyilvan ez nem igy mukodik :( Voltak olyan hozzaszolasok is, hogy filmnezes kozben is van kicsi csuszas a kep es a hang kozott (pl. beszedhang van, de a szaj kesobb kezd mozogni).

Leszogezem, hogy ez nem sajat velemeny, nem volt alkalmam a monitort tesztelni, amit leirtam az par tulajdonos velemenye. Ezektol eltekintve nagyon szepek a szinek, jo kontraszt,stb...csak hat jatekra ezek szerint nem annyira nyero valasztas...

Valakinek egyeb tapasztalata?

ViK


flegos
(senior tag)

Hm erre en is nagyon kivancsi lennek, mert szinten ezt a tipust neztem ki.
Szoval akinek van tapasztalata ez ugyben az ne kimeljen ossza meg velunk.
Koszi


vittuka
(fanatikus tag)

Igen, ezt sok helyen írták, hogy az input lag nagyobb mint más PVA panelek esetében, plusz ennél a tipusnál volt valami lilulós utánhúzás gond is, ennek ellenére nagyon ajánlotta sok tulaj, de biztos a hardcore fps játékosok azonnal vitték vissza reklamálva.. :) Volt ez a monitor 220 ezer is, amikor a samsung bejelentette a tavaszig 40-45%-os panel áresést, ami részben be is jött, mondjuk erre a tipusra a legerôsebben igaz talán.. Hosszan utánajárás után a 215tw és a dell 2007wfp maradt mint alternatíva és pont ezek miatt a gondok miatt lett a dell a végleges, úgyhogy megint ismételnem kell magam, ha nem akartok TN paneles monitort, vegyétek meg a dell-t, biztos vagyok benne hogy nem fogtok csalódni.. Ez is volt 180 ezer, most 110 körül szinte ajándék :D Amúgy érdekes, hogy más pva paneleknél nincs akkora input lag, nem értem ez hogyan lehetséges, pont a 21-es méretet rontották el!? Vagy ez mitôl függhet, elektronika, panel? :\ Az alatta és felette levô méreteknél nincsenek ezek a gondok, na mind1 érdekes.
Hát nem szép? [link] :D
(Az égvilágon semmi részesedésem a cégben sajnos!)


Vik_79
(újonc)

Miutan a 215-os Samsung kiesett a versenyzok kozul, maradt a 226bw es az LG 226WA-SN. Igaz, hogy ezek TN panelesek, de ez a TN panel (TN + film) mar mas, mint a regebbi TN panelek. A szin es kontraszt megkozeliti az xVA paneleseket, viszont jatekra is kivaloan alkalmasak. (sajna nem igazan van jatekra alkalmas xVA paneles wide moncsi 21-22''-os kategoriaban.)

226BW eseten S panelest erdemes venni, csak sajna egy csomo A paneles jott az orszagba mostanaban, ugyhogy eleg lutri, hogy milyet kapsz.

Az LG is ugyanebben az arban van (100k), csak jelenleg nem kaphato sehol (vagy tevedek?). Parametereket tekintve eleg jo valasztasnak tunik, teszteket meg nem nagyon talaltam rola. Elvileg mar csak 1-2 hetet kell varni a hivatalos magyarorszagi megjeleneseig (remelhetoleg kicsit atrendezi az arakat is :) )


Trak
(PH! addikt)

1-4 hetet kell várni sajnos, és még tovább is csúszhat...(de reménykedjünk). Annyira durván azért nem rendezi át az árakat, mert addigra már emelkedőben lesznek a monitor árak.
Ha bejönne a WTQ végű modell, az jobb lenne. Ez a HDMI, komponens, stb. extra csatlakozók nélküli változat ugyanolyan értékekkel, kb. 10-15k-val olcsóbban.


ftc
(PH! nagyúr)
Blog

megjött LG 194WT-m bejön...leellenőriztük üzletben nem pixelhibás....csak holnap mehetek vissza mert CD-t ott hagytam :D


Trak
(PH! addikt)

Nincs rajta semmi nélkülözhetetlen.


Laca19 (a)
(tag)

Hello!

Ez az 1-4 hetet kell várni, ez mind a két típusra vonatkozik? (L226 WTQ és L226 WA-SN)
Engem is az L226 WTQ érdekelne.
Most ezekben nem ugyanaz a panel van? Eddig úgy tudtam ugyanaz, sőt egy korábbi hozzászólásodban is ezt írtad, erre megtaláltam ezt:[link] Alsó táblázatnál azt írják: 5ms :F
Ez csak elírás?



[Szerkesztve]


Laca19 (a)
(tag)

Ez kezd egyre bonyolultabb lenni.
Ugyanaz a termék: LG L226WT-BF

LG Canada weboldalán: 5ms [link]


LG USA weboldalán: 2ms [link]

:F


Vik_79
(újonc)

Gondolom a 2ms g2g, az 5ms meg b2b


Trak
(PH! addikt)

Az LG sem tudja mennyit kell várni, és melyik érkezik...WA-ból 1-3 db jött az országba 1 hónapja és ennyi (persze az egyik az enyém lett ;] ).
Ha lesz bármi infó, akkor úgyis beírom.

Ugyanaz a panel van benne, mindkettő 2ms-es (g2g).
Itt érdemes nézni:
[link]

Ne fájdítsd a szíved a BF végű full feketével, MO-on úgysem lesz ;)



(lelkes újonc)

Ne haragudjatok ja nem a leg jobb hejyen érdeklődöm de ez tünt a leg jobbnak:)
Szóval egy kérdésem lenne kinéztem egy monitort de csak 500:1 kontrasztja van ez nagyon semmi ugye
2000:1 az valami de az 500 ?? Ez mennyire gáz (Tudom hogy arany láma díjas kérdés de nekem most sogat segítene a válasz) :R :R


Tigi
(senior tag)

Hali

Na milyen a moncsi?
Nekem még 1 hetet várnom kell és sajna kipróbálni se tudom a boltban mert nagykerből veszem. :(
De remélem, hogy nem lesz vele gond.
Azért írd le a tapasztalatokat, hogy pl. mi az ami támogatja a wide-ot és mi az ami nem stb.

Köszi. :)


tomiee85
(senior tag)
Blog

Hello!
22 es LCD vásárlásán gondolkodom. Igazából filmek miatt:
Mit ajánlanátok? Melyik típust miért? Az ár fontos paraméter sajnos nekem.
- Asus MW221U (külsőre ez nagyon bejön)
- Samu 225bw
- Acer AL2216W
- Hanns.G HW223dp
- Lenovo D221

Köszi a segítséget...


tomiee85
(senior tag)
Blog

Nagykerből lesz (expert). Így milyen garanciákat vállalnak rá?


Tigi
(senior tag)

VÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ!!!!!!!!!!!!!

Fanatikus tag lettem el se hiszem. :C :C :DD :DD


Bocsánat kicsit elragadtatam magam. :D

[Szerkesztve]


kano
(PH! addikt)

A Ready honnan hozza be a monitorokat? Engem is érdekelne a 226WTQ és remélem, hogy a Ready ára közelében lesz(69k), mert akkor nagyon happy lennék.


Vincsó
(fanatikus tag)

#4999 @ Trak: Na igen ez az 1-4 hét az LG-re sajna igaz, ma érdeklődtem és junius-julius környékét mondtak.... :( WA és WTQ modellekre egyaránt....


Trak
(PH! addikt)

A szokásost: végfelhasználói számlától számítva 3 napon belül minden pixelhibára csere, utána a szabvány.

[Szerkesztve]


Trak
(PH! addikt)

Bárki is mondta, az is csak találgat, reménykedik. Tegyük mi is ezt :)


ftc
(PH! nagyúr)
Blog

csak szeretem magamnál tudni az összes cuccot még a CD-t is....még jo,hogy haverok...

[Szerkesztve]


vittuka
(fanatikus tag)

Pí, attól függ milyen monitor és mekkora.. A 2000:1 az dinamikus kontraszt, leegyszerüsítve humbuk, viszont baromi jól hangzik, ki lehet tapétázni vele a monitor káváját.. Egyébként wide monitorról van szó? :)

kano: Ugy tudom szlovák nagykerbôl hozza a ready a cuccokat, ezt valaki mondta régebben, persze ki tudja hány nagykerbôl rendelnek.. Egyszer voltam bent és egy szlovák meg egy magyar sráccal bizniszeltek éppen, volt náluk egy szép hosszú lista is, szerintem árut hoztak..

[Szerkesztve]


Nantucket
(kvázi-tag)

Sziasztok!
Egy 22'' Iiyama Prolite TFT monitorral rendelkezem, eddig analóg kábellel használtam (hisz kispórolták a dvi kábelt a csomagból), viszont most néha két géppel használom, így beszereztem dvi kábelt is. A problémám az hogy dvi-n használva sokkal rosszabb a képe, mint ugyanarról a gépről, ugyanarról a videókariról (asus 7300 gs) analóg kábelen (egyes színek esetén homogén felület helyett víszintes csíkokat látok, és ha fekete szöveget olvasok, akkor egy-egy sor mintha nem fekete lenne hanem sötétlila. Van ötlet, hogy mi okozhatja a jelenséget?
Köszi


vzozo
(lelkes újonc)

Esetleg lehet köze a gyártási helynek és időnek az input laghez? Vehetjük úgy, hogy a Samu elcseszte ezt a szériát, és keressek inkább másik monitort?

Igen csábító lett az ára, és Dell itde vagy oda, de bőven nem nyújtja ugyanazokat a funkciókat, mint a 215.:( Örülnék, ha hozzászólna néhány tulajdonos is, ők mit tapasztaltak?


vittuka
(fanatikus tag)

Milyen funkciókra gondolsz? :) 1000:1 kontraszt helyett a dell valóban csak 800:1. Nincs audió és komponens bemenet és egy collal kisebb a dell. Viszont szebb, az IPS panel valószínüleg jobb és 8ms g2g helyett a dell 6ms g2g. Akkor nem tudom te milyen funkciókra gondolsz, de szerintem valamit elnézhettél..


Vistaboy
(HÁZIGAZDA)
Blog

Nem minden DVI-kábel jó minden monitorhoz. Nekem a 205BW mellé volt csomagolva a jó, ami működik is rendesen. Haver áthozta egyszer az LG monitorát és nem működött vele a kábel. Az Ő kábelét áthozva már jó volt. Próbáld ki másikkal.
Ja, a driver-t állítsd vissza default-ra, lehet hogy a régi beállítások kavarnak be.

[Szerkesztve]


tomiee85
(senior tag)
Blog

Valaki tudna segíteni???


Vincsó
(fanatikus tag)

Azt hiszem nem várok semmilyen Lg-re... úgyis várni kéne... inkább spórlok még 2 hónapot .s veszek egy 2407 wfp-t... :U


tomiee85
(senior tag)
Blog

Még egy kérdésem lenne...Valami olyat olvastam hogy a 22es eket elég nehéz kihajtani a nagy natív felbontásuk miatt.
Nekem csak egy 7300gt-m van. Ő képes rá normális minőségben?


Vincsó
(fanatikus tag)

Régebbi játékokat talán kihajtja natívba... de ez kevés lesz hozzá vagy lejjebb mész felbontásban 1440*900-ra de azt nem tudom mennyire lesz homályos :F


tomiee85
(senior tag)
Blog

ájjáj...és 20 colos natív felbontásban?
vagy milyen kari kéne hozzá?


ftc
(PH! nagyúr)
Blog

20-nak ugynaz a felbontása mint 22-nek......


tomiee85
(senior tag)
Blog

ezt nem tudtam..... :R


Khaal
(őstag)

Ez az adott játéktól függ. Max Payne 1 natív felbontásban (1680x1050 ez a 20'' és 22''-es monitoroké) minden maxon tökéletesen fut egy 7300GT-n.
De egy újabb játék (Half-Life 2, Farcry....) már nem fog maximum részletességgel menni. A tesztekben az 1600x1200-as felbontású értékek lehetnek mérvadók.

Szerintem egy 20''-as monitoron semmi gond nincs az 1440x900-as felbontással a játékokban, de ezt csak saját tapasztalatomból tudom mondani. Az én monitoromon az én szememnek észrevehetetlen a különbség. 1440x900-hoz meg már a 7300GT se olyan rossz.



(lelkes újonc)

vittuka igen wide monitorról van szó és mivel nincs is rá sok pénzem nem is a csúcs sőtt most gondolkozom rajta hogy akár fél egy évet is hajlandó vagyok várni ha ilyen ütemben csökken az áruk.
Az egyik kiszemelt
http://www.fujitsu-siemens.hu/home/products/displays/tft/scaleoview_w19-1.html

A másikat most nem találom az egy ACER akcióban. 19'' 5ms 300cd 60e ért

[Szerkesztve]


ftc
(PH! nagyúr)
Blog

LG 19-s wide 42K körül mozog....


Vincsó
(fanatikus tag)

''Szerintem egy 20''-as monitoron semmi gond nincs az 1440x900-as felbontással a játékokban, de ezt csak saját tapasztalatomból tudom mondani''

Nekem nincs ilyen wide monitorom szóval csak tippelni tudtam milyen a képük nem natív felbontásban :B De ha nem veszel észre különbséget az bíztató :))

MIndenkinek:[link]
Ez eléggé olcsónak tűnik... ennyiért szinte ajándék lenne, tapasztalat infomráció a boltról :U :F


tomiee85
(senior tag)
Blog

azért az hogy ajándék túlzás......ennyiből kapsz 2 db 22-t... :W :W


N3v3r7and
(kvázi-tag)

A wide monitorokhoz milyen felbontást lehet játékokban beállítani? (tippelem bármilyet)
Mert néha csak a játék érdekel, és így képes vagyok 640*-es felbontáson is játszani :D
Ez wide-ba minek felel meg? Van róla kép, hogy hogy nézne ki egy 22''-esen? :)


kano
(PH! addikt)

Ez S-IPS (PVA/MVA) paneles vagy TN-es? A neten sehol sem írják. A betekintési szög miatt inkább TN lenne de a válaszidő miatt meg a jobbik fajta. :F


Khaal
(őstag)

Ha jól tudom S-IPS van benne (de biztos nem tn-es). Ennyi pénzért nagyon korrekt...

A beállítható felbontás a játékoktól függ, 960x600, 1280x800, 1440x900, 1680x1050, 1920x1200 ezek a tipikus 16:10-es felbontások. Újabb játékok általában támogatják a wide felbontásokat, de az alábbi oldalon azokhoz is találni megoldást amelyek alapból nem:

[link]


Egy 22''-es árából meg lehet venni két 19''-est ;]

[Szerkesztve]


Vistaboy
(HÁZIGAZDA)
Blog

Én ajánlom az 1280x800-at. Elég szépek a játékok ezen a felbontáson is már, és ha még megdobod 8x-os Anizotróp szűréssel, egész pofás lesz. Én pl. a Stalker-t így játszom 7800GTX-el egy 20''-os 205BW-n és egészen gyorsan és szépen fut. (Ja, és Vista alatt, úgyhogy XP alatt még gyorsabb lesz).


vittuka
(fanatikus tag)

Pí sajna nem nagyon fognak már esni egy darabig az lcd árak, nyáron eléggé pang is a piac, elvileg picit még emelkedhetnek is. Szerintem felesleges lesz várnod, újíts be egyet.. :) Az az acer nem tudom mennyire van akcióban, nekem kicsit soknak tünik az ára így is.

A 24-es dell-ekben meg túlnyomórészt S-PVA panel van, speciel nem biztos hogy elcserélném akár 3db 22-esre sem, feltéve ha utána nem lehet eladni ôket.. :D De az én véleményem nem számít, elfogultan ítélek.


tomiee85
(senior tag)
Blog

- Asus MW221U (külsőre ez nagyon bejön)
- Samu 225bw
- Acer AL2216W
- Hanns.G HW223dp
- Lenovo D221
- FUJITSU-SIEMENS L22-1W
- BENQ 22'' FP222Wa
- LG 22'' L226WA-SN
ezek közül melyik 22 -t ajánlanátok és miért?
Belineát a dvi hiánya miatt lőttem ki...


[Szerkesztve]


1face
(senior tag)

Ezt is kilőheted a dvi hiánya miatt:- Acer AL2216W, mert az Acernél a wsd-sen van dvi!!
Egyébként nekem is ilyenem van( ACER - AL2216WSD) és tökéletesen meg vok vele elégedve! Szuper!


vzozo
(lelkes újonc)

Egész jól leírtad:

- jobb kontraszarány
- nagyobb képméret
- kompozit bemenet (és PiP)
- ez nem tiszta, és most nincs időm keresgélni: a Dellnél van pivot?

Pont ezek miatt néztem ki a 215tw-t, egyébként már vettem volna vmi mást.

üzenetek