19 hüvelykes monitorok tesztje - 1. rész
Cikkünk első részében az Asus, a Belinea, a Fujitsu Siemens, valamint az LG hagyományos képarányú, TN+film paneles kijelzőit vesszük szemügyre. – írta: fLeSs, 5 éve
Színhelyesség
Először a monitorok képminőségével kapcsolatos tesztekre került sor. A kalibrációt a GretagMacbeth Eye One Display 2 kalibrátorral és a LaCie Blue Eye Pro nevezetű szoftverével végeztük. A kalibrációs program azt vizsgálja, hogy a bemért 18 szín milyen mértékben tér el a referenciától. Ennek meghatározására használatos a deltaE, mely egy olyan numerikus érték, ami meghatározza két különböző szín távolságát egy színrendszeren (sRGB) belül. Minél kisebb egy adott szín deltaE értéke, annál közelebb áll a referenciához, vagyis annál jobb. Általános szabály a LaCie programja esetében, hogy ha a deltaE nagyobb, mint 3, akkor a megjelenített szín erősen eltér az elvárt színtől, vagyis szemmel is jól látható a különbség. Ha a deltaE kisebb, mint 2, akkor a LaCie programja sikeresnek véli a kalibrációt, ugyanis a különbség olyan minimális, hogy az szabad szemmel már nem látható. És ha a deltaE kisebb, mint 1, akkor a színhűség tökéletesnek mondható.

Asus PG191 - kalibrálás előtt és után

Belinea 1975 S1 - kalibrálás előtt és után

Fujitsu Siemens B19-2D - kalibrálás előtt és után

LG L1919S - kalibrálás előtt és után
| Monitor típusa | deltaE94 átlag előtte | deltaE94 maximum előtte | deltaE94 átlag utána | deltaE94 maximum utána |
| Asus PG191 | 5,7 | 11,7 | 1,9 | 5,1 |
| Belinea 1975 S1 | 4,9 | 10,9 | 2,0 | 6,0 |
| Fujitsu Siemens B19-2D | 6,9 | 16,7 | 0,9 | 1,8 |
| LG L1919S | 3,1 | 5,5 | 0,7 | 1,7 |
A tesztünk első részében vizsgált négy monitor esetében érdekes eredmények születtek. Kalibrálás előtt egyik monitor sem büszkélkedhetett túlságosan színhelyes megjelenítéssel, de meglepő módon a legolcsóbb LG L1919S volt a legjobb ebből a szempontból, igaz, az átlagos deltaE értéke 3,1 volt, de ez még mindig sokkal jobb, mint a másik három monitor eredménye. Ami figyelemre méltó, az az Asus PG191 és a Belinea 1975 S1 közötti hasonlóság kalibrálás előtt és után, a grafikonon és az átlagos, illetve maximális értékekben egyaránt. Tényleg elég valószínű, hogy ugyanaz a panel található ebben a két monitorban. Kalibrálás előtt a Fujitsu Siemens B19-2D volt a legkevésbé színhelyes.
Kalibrálás után némileg változott a helyzet, ugyanis a két AUO paneles monitor, az Asus PG191 és a Belinea 1975 S1 lecsúszott a harmadik helyre egymáshoz ismét nagyon közeli deltaE értékeivel és komoly hasonlóságot mutató grafikonjaival. A Fujitsu Siemens B19-2D teljesítménye a második helyre volt elég, de lemaradása nem számottevő az LG L1919S-sel szemben, mely igen olcsó mivolta ellenére kalibrálva 0,7-es átlagos deltaE értéket tud felmutatni. Ezek alapján az Asus PG191 és a Belinea 1975 S1 nem ajánlott grafikai munkákra, viszont kalibrálással a B19-2D és az LG L1919S akár még erre a célra is felhasználható lenne, ha csak és kizárólag a LaCie programjával mért színhűséget vennénk figyelembe.

Asus PG191, Belinea 1975 S1, Fujitsu Siemens B19-2D, LG L1919S
Hogy kiderüljön az igazság, elővettük a GretagMacbeth Eye One Match kalibrációs szoftverét is, amely kalibrálás után egy másik módszerrel ábrázolja a monitorok színhűségét. Az ábrákon az látható, hogy a videokártyából jövő RGB színkódok milyen mértékben egyeznek meg a monitoron megjelenő színekkel. A megegyező színek mindig a szürke egy árnyalataként jelennek meg. Minél jobban megegyeznek a videokártya és a monitor szürkeárnyalatai, annál jobb a színhűség, vagyis a három alapszínt jelképező vonalnak minél inkább egymásra kell feküdnie.
Az Asus és a Belinea itt is nagyon hasonló eredményt, azaz görbét mutatott, ez a két monitor grafikai munkára nem alkalmas. A GretagMacbeth szoftvere szerint ugyanakkor itt az LG L1919S görbéje nem olyan szép, mint a Fujitsu Siemensé, melynél a három alapszín szinte egymásra fekszik. Összességében, ha mind a két tesztprogramot nézzük, akkor a Fujitsu Siemens B19-2D egy hajszálnyival színhelyesebb – kalibrálva –, mint az LG L1919S; olyannyira, hogy csak a színhűség alapján még grafikai munkára is ajánlott lenne. De egy monitornak számos más paraméterét is meg kell vizsgálni, melyek még csak most következnek.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
Azóta történt
-
Eizo: kakukktojás a 22 colosok között
Fejlett vezérlése és Super-PVA panelje professzionális munkára predesztinálja a FlexScan S2231W-t.
-
Öt 24 hüvelykes kijelző
Hatalmas képfelületű, szélesvásznú monitorokat teszteltünk az Acer, Dell, Fujitsu Siemens és Samsung termékválasztékából.
-
22 colos kijelzők tesztje
A viszonylag új méretkategória több képviselőjét vizsgáltuk.
Előzmények
-
Kedvező árú 19 hüvelykes kijelzők
A Hanns.G két 19 colos LCD monitorát mutatjuk be; az egyik hagyományos, a másik széles kijelzőpanelt tartalmaz.
-
Két 20 hüvelykes kijelző tesztje
Hagyományos 4:3 képarányú, 20 colos Belinea és Fujitsu Siemens monitorokat vizsgáltunk.
-
Szélesvásznú monitorok tesztje
Az Asus, a Dell, a Samsung és a ViewSonic küldte szorítóba széles képarányú, 20–22 hüvelykes LCD kijelzőit.


