Asus alaplapok P55-re építkezve
Mit kínál az Asus P55 fronton 50 000-től 70 000 forintig? Négy alaplapot mutatunk be. – írta: fLeSs, 2 éve
Értékelés
A P7P55D-E Pro 50 000 forintért elsőre igencsak drágának tűnik, de ez a megállapítás a másik három alaplapra is igaz. Ha LGA1156-ról van szó, akkor sajnos ilyen árakban kell gondolkodnunk. Ugyanakkor átnézve az árlistákat azt kell, hogy mondjuk, még ez tűnik a legésszerűbb megoldásnak az „olcsóbb drága” alaplapok között. A P7P55D-E Pro a Gigabyte P55-UD4 árában kapható, azonban van rajta USB 3.0, illetve 6 Gbps-os SATA, ráadásul tuningban is van olyan jó, mint a Gigabyte, ha nem jobb. Nyilván a két új szabvány sokaknak egyelőre nem túl lényeges szempont, érdemes lenne várni, amíg ezek elterjednek. Ár/teljesítmény, vagy mondhatnánk azt is, hogy ár/körítés szempontjából a P7P55D-E Pro nem igazán rúg labdába az MSI P55-GD65 mellett, de ez már csak így szokott lenni, az alacsonyabban árazottak mindig jobban megérik. Az ötvenezres lapok mezőnyében azonban ajánlott választás.
A P7P55D Premium 70 000 forintos ára meghökkentő annak fényében, hogy lényegében ugyanazt tudja, mint kisebbik társa, és csak néhány, finoman fogalmazva is könnyedén nélkülözhető extrával gazdagabb (Stack Cool, távirányító, „milliónyi” fázis), sőt van, amiben még le is van maradva, ugyanis nem támogatja az USB 3.0-t. A Premium egyetlen tulajdonsága miatt lehet vonzó, ez pedig az Express Gate, de ez aligha csábítja majd a tömegeket arra, hogy megvegyék életük legdrágább alaplapját.
A SaberTooth 55i egy érdekes színfolt az Asus termékpalettáján, fantasztikusan hangzó újító technológiáival az ember azt hinné, hogy az UFO-k hozták; pedig a mindennapi használat során nem tud többet, mint a P7P55D-E Pro, sőt a Premiumhoz hasonlóan ez sem támogatja az új szabványokat, pedig még drágább is. A SaberTooth a stabilitást és megbízhatóságot garantáló alkatrészein felül a Drive Xperttel nyújt többet házon belüli riválisainál, ez azonban szintén nem tűnik egy nélkülözhetetlen funkciónak; a P55-ös PCH is támogatja a RAID 0 és 1 módot, és ezeket még lehet rendszerlemezként is használni. Ami pedig a stabilitást, kompatibilitást és tartósságot, megbízhatóságot illeti, ilyen magas szinten keveseknek van rá valóban szüksége. Ezt a lapot speciális, szélsőséges igénybevételnek kitett felhasználási területekre szánták.

A Maximus III Formula meglepetésünkre olcsóbb, mint a P7P55D Premium, pedig szerintünk a Maximus többet ér, több szempontból is. Bár nincsenek rajta 6 Gbps-os SATA portok, adnak hozzá egy normális hangkártyát. Tuningban tud annyit, mint drágább testvére, a TurboV EVO távirányító pedig nem az a kellék, ami különösebben hiányozna nekünk. A MemPerfect jó ötletnek tűnik, csak még nem igazán kiforrott. A ProbeIt hasznos lesz azok számára, akik hajlandóak kiadni ennyi pénzt egy alaplapért. A GameFirstről legyen elég annyi, hogy létezik, a ROG Connect viszont még akár éppenséggel hasznos is lehet. A Premium és a Maximus nyilván más-más felhasználói rétegeket céloz meg. A Maximust leginkább az MSI P55-GD80-hoz hasonlíthatnánk, hiszen mindkettőt hasonló elvek mentén tervezték. Ugyan az Asus lapja jó 8000 forinttal drágább, azért nekünk a felsorolt pozitívumok miatt tetszett.
![]() |
![]() |
| Asus P7P55D-E Pro 50 000 forint környékén |
Asus Maximus III Formula |
fLeSs
Az alaplapokat az Asus bocsátotta rendelkezésünkre.
Azóta történt
Az ASUS felkészült az új Fusion APU-kra
Intel Z68-as vezérlőjére épülő alaplapok lencsevégen
-
Asus és MSI P67-es alaplapok
Öt darab járt nálunk az új alaplapokból, holott a chipset még be sem mutatkozott...
Előzmények
-
P55-ös alaplapok olcsóbban
A három domináns gyártó alacsonyabban árazott P55-ös típusait eresztettük össze.
-
P55-ös alaplapok a prémium kategóriából
Az Asustól kettő, az MSI-től és a Gigabyte-tól pedig egy-egy modellt próbáltunk ki.
-
Terítéken a Lynnfield lapkás processzorcsalád
Az Intel új, Core i5 és i7 modelljei a középkategóriát célozzák, megvizsgáltuk, milyen sikerre számíthatnak.



