Asus Eee PC - kipróbáltuk, meggyőzött
Új korszakot indíthat a mobil számítástechnikában az Asus és Intel közös gyermeke. Leteszteltük az Eee PC-t. – írta: rudi, 5 éve
Eee PC kívülről (folyt.)
Az Asus picike gépe bizonyára nem a formatervezésével fogja levenni a lábukról a vásárlókat, az Eee PC alkotói ettől függetlenül egy teljesen vállalható dizájnt álmodtak meg a szerkezetnek. Kifejezetten öröm volt látni, hogy az összeszerelés minőségét és az anyagfelhasználást tekintve sem érhető tetten az olcsóság; a burkolat stabil, az illesztések jók, a kijelző zsanérja nem lötyög. Ami a sokak számára bizonyára komoly jelentőséggel bíró külső tulajdonságot, a színt illeti, Magyarországon tudomásunk szerint a kissé komorabb, fekete változat kerül majd a boltokba, de egyáltalán nem lennénk meglepve, ha az Asus később rózsaszín, sárga, kék, vörös stb. színekben is elérhetővé tenné az Eee PC-t.
Az UMPC-vel éppen az volt a bajunk, hogy meglehetősen nehézkesen tudtunk adatot táplálni bele, vagyis gépelni rajta. Jó dolog az érintésérzékeny kijelző meg a kézírásfelismerés, de hatékonyságuk egyelőre még nagyon távol áll a klasszikus billentyűzetes bevitelétől. Igaz, hogy az Asus R2H-hoz adtak külső klaviatúrát, de ekkor már ugyanott tartottunk vele, mint egy miniatűr notebookszerűséggel, vagyis az Eee PC-vel. Talán a legnagyobb kérdés az volt az Asus újdonságával kapcsolatban, hogy mennyire lesz használható – vagy használhatatlan – a billentyűzete. Nos, használható, ráadásul elég jól. A gombok ugyan kisebbek, mint a normál notebookoknál, de nem olyan aprók, mint egyes UMPC-ken, pláne okostelefonokon. Némi gyakorlással tízujjas gépelésre is tökéletesen alkalmas az Eee PC.
A honi piacon magyar klaviatúrát kap majd az Eee PC, ami többeknek bizonyára áldás, de egynémely felhasználó számára átok is lehet. A kis billentyűzetet elnézve nem tudom, hová fogja az Asus benyomorítani a magyar ékezetes karaktereket, de legalábbis nem csodálkoznék, ha az említett tízujjas gépelés a magyar változaton kissé nehezebben jönne össze.
A fekete keretes kijelző mellett a másik komikus részlet a húszforintosnál alig nagyobb touchpad volt. Az Asus azért függőleges gördítősávot is tett rá. Úgy tűnhet, hogy alatta csak egy gomb van, de annak mindkét széle külön nyomható.
Jelenleg négyféle Eee PC-ről van tudomásunk, melyeknek mind 7 colos kijelzője, és a korábbi UMPC-khez nagyon hasonló felszereltsége van. Elsősorban a memória, merevlemez és akkumulátor méretében különböznek. Tesztlaborunkban a 4G járt, amely jelenleg az egyetlen beszerezhető modell. Hivatalos amerikai ára 399 dollár, de így is hatalmas a kereslet iránta. Idén 200 000 darab eladását tervezi az Asus, a jövő év végére ez a szám 3 millióra növekedhet.
| Modellnév | Eee PC 8G | Eee PC 4G | Eee PC 4G Surf | Eee PC 2G Surf |
| Processzor | Intel Celeron M ULV 353 (900 MHz) | |||
| Chipkészlet | Intel 910GML integrált GMA 900 grafikus maggal + ICH6-M | |||
| Kijelző | 7 colos, 800x480 pixel felbontású TFT LCD, LED háttérvilágítással | |||
| Memória | 1 GB DDR2 | 512 MB DDR2 | 512 MB DDR2 | 256 MB DDR2 |
| Merevlemez | 8 GB SSD | 4 GB SSD | 4 GB SSD | 2 GB SSD |
| Hang | Hatcsatornás Realtek ALC662 hangkodek | |||
| Kommunikáció | 10/100 Mbps-os Ethernet (Atheros L2) 802.11b/g Wi-Fi (Atheros AR5BXB63) | |||
| Csatlakozók | 3 x USB 2.0 1 x Ethernet 1 x VGA-kimenet 1 x mikrofonbemenet 1 x fülhallgató-kimenet 1 x Kensington zár | |||
| Extrák | SD/MMC kártyaolvasó, VGA felbontású webkamera | SD/MMC kártyaolvasó | ||
| Akkumulátor | 4 cellás 5200 mAh | 4 cellás 4400 mAh | ||
| Mérete | 225 x 164 x 21,5–35 mm | |||
| Tömege | 920 g | |||
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
Azóta történt
-
Akciós Asus notebook
Kipróbáltunk egy olcsó Asus notebookot, az X50C-t, mely a hipermarketek sztárja lehet.
-
Asus N20 szubnotesz
Az Asus legújabb, N betűs sorozatából próbáltuk ki a 12,1"-os képátlóval rendelkező szubnotebookot.
-
Eee PC-k - a három kislegény
Együtt tettük próbára a celeronos Eee PC 701-et és 900-at, valamint az új, Atom processzoros 901-et. Vajon melyik a nyerő?
Előzmények
-
Asus V2S notebook - profik játékszere
Asus ezúttal a V2S-sel próbál betörni az üzleti szférának értékesített noteszek piacára.
-
Asus ultramobil PC
Az Asus R2H jelű, kisméretű hordozható számítógépét teszteltük, mely a PDA-k és tablet PC-k közötti űrt hivatott kitölteni.
-
Asus W5Fe - the (side)show must go on!
Jönnek a speciálisan a Vista operációs rendszerhez fejlesztett hardverek. Ilyen a SideShow kijelzővel ellátott Asus W5Fe noteszgép is.





