Asus notebook Puma-alapokon
Asus F5Z segítségével próbáltuk ki az AMD első egységes és önálló mobil platformját, a Pumát. – írta: rudi, 4 éve
Monitor, billentyűzet, egér
A nálunk járt Asus F5-ösben a 15,4 colos notebookokra jellemző 1280x800 képpont felbontású, TN+film panel dolgozott, amely gyári beállításaival messze van a színhelyességtől. Szokásunkhoz híven kipróbáltuk, mire jutunk egy kis finomhangolással.
A kalibrációt a GretagMacbeth Eye-One Display 2 kalibrátorral (koloriméterrel) és a LaCie Blue Eye Pro, illetve az Eye-One Match szoftverekkel végeztük. A programok arról adnak felvilágosítást, hogy a képernyőn bemért színek mennyire térnek el a referenciától. Ezt az eltérést a deltaE értékkel határozhatjuk meg. A kisebb deltaE érték kisebb különbséget jelent a szín referenciához való hasonlóságában. A szabály általánosan az, hogy ha a deltaE nagyobb háromnál, akkor a megjelenített szín erősen eltér az elvárttól, tehát szemmel láthatóan különbözik tőle. Az ennél kisebb különbséget már nem látjuk. DeltaE<1 esetén a színhűség szinte tökéletes.

Egyik programunkkal sem lett valami jó az eredmény. A Blue Eye Pro színprofilja ugyan jobb lett 2 körüli deltaE átlaggal, de itt is háromszor átléptük és kétszer megközelítettük a 3-as deltaE értéket. A 0,4 cd/m²-es minimális és 131 cd/m²-es maximális fényerőből 330:1 körüli kontrasztarány következik. Bevilágításban is nagyjából azt kaptuk, amire számítottunk, nevezetesen egyetlen alsó fénysort, amely miatt a panel teteje legfeljebb 11%-kal, az alja pedig legfeljebb 8%-kal világosabb a közepénél és oldalra haladva is csökken a fényerő.

Betekintési szögek kapcsán sem volt túl jó a helyzet; igaz, egy notebooknál nem olyan nagy gond, hogy felülről nézve világosodnak, alulról nézve átfordulnak, oldalról pedig szürkülnek a színek, hiszen a felhasználó elölről nézi a kijelzőt.
Billentyűzetben sem hozott semmi különöset az F5, olyan jó átlagos volt. Igaz, nem magyar feliratozású, de a miénkkel megegyező kiosztású volt tesztgépünk, melynek minden billentyűje megfelelően nagy volt. A panel, amelyre rögzítették őket, erősebb nyomásra csak minimálisan hajlott be, az egyes leütések olyanok voltak, amilyeneket egy átlagos notebooktól elvárnánk, de semmi extra. A numerikus billentyűzetet szerencsére nem próbáltak meg rászorítani.
Balra, a fő rész fölött van egy sor – öt darab – gomb, és néhány – négy darab – LED. Előbbiekkel kapcsolhatjuk ki-be a gépet és a touchpadet, indíthatunk szoftvereket vagy válthatunk az egyes teljesítményprofilok között. A LED-ek a merevlemez és a leragadó billentyűk állapotáról adnak visszajelzést. További lámpácskákat találunk a tapipad alatt egy – szerintünk oda nem illő – krómsávban, melyek a gép, akkumulátor, Wi-Fi és Bluetooth állapotjelzői. Az érintőmező két gombját összevonták, oldalára gördítősávot is festettek. Működésével kapcsolatban csak annyit jegyeznénk meg, hogy a gombok kissé keményen járnak, idővel talán bekopnak majd.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
Azóta történt
-
Asus F83T – AMD platform műanyag fémkabátban
Kívül-belül izgalmasnak tűnik az Asus kedvező árú, AMD platformos, tizennégy hüvelykes notebookja.
-
Asus N60Dp – Tigris-szív
Tesztlaborunkban járt az AMD új mobil platformja az Asus új notebookjába építve.
-
Gyémántpuma 16:9-en
Bemutatjuk az Acer Gemstone Blue formaterves, AMD Puma platformos notebookját, az Aspire 6530-at.
Előzmények
-
Asus miniszámítógép tolltartóval
Nova néven készítette el saját kisgépét az Asus. Félúton az egyszerű mini-PC-k és a HTPC-k között.
-
Penryn-alapú Asus notebook tesztje
45 nm-es gyártástechnológiával készülő processzor, friss GeForce 9500M GT és megannyi érdekesség jellemzi az Asus M51S jelű laptopját.
-
AMD 780G: nyerő chipset integrált grafikával
Az AMD új lapkakészlete kis fogyasztású, mégis jól használható rendszerek alapja lehet.







